A Milan és az Inter új stadionjukkal jelentősen növelnék meccsnapi bevételeiket, és erre jó esélyük is lenne, amikor majd megépül az új aréna
Kerektavi Természetház néven egy környezetbe illeszkedő 640 négyzetméteres, kétszintes turistaközpont épül az esztergomi Búbánat-völgyben, a Kerek tó mellett. A szeptember végére elkészülő, kétszintes épületben oktatótermeket, öltözőket, mosdókat és büfét alakítanak ki, a közösségi tér alkalmas lesz kiállítások, rendezvények befogadására - írja a kemma.hu.
Ahogy a portál írja, az esztergomi Vasas Horgász Egyesület építi a természetházat. Ahogy Szentkirályi Ádám, az egyesület elnöke elmondta, közel 260 millió forintot költenek majd a beruházásra. Ebből az összegből 190 millió forintot pályázaton nyertek, valamint 40 millió forint önerőt vállaltak.
Ezen felül a horgászok szerzik be az épület teljes berendezését, valamint a természettel kapcsolatos bemutatókhoz és kiállításokhoz szükséges technikai eszközöket. Az egyesület fedezte továbbá az energiahálózat fejlesztését, a korábbi faépület elbontását, valamint az építészeti tervek készítését. Így összesen további 30 millió forint saját forrással járulnak hozzá a természetház elkészüléséhez
- számolt be róla a hírportál, majd kitértek arra is, hogy a beruházás egy Lépésekre a Dunakanyartól nevű, 416 millió forintos projekt része, melyben számos fejlesztéssel teszik vonzóvá a térséget a turisták számára. Mint írták, az egyesület mellett a konzorciumban együttműködő partnerek a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A beszámoló szerint, a térséget átszelő mintegy több száz kilométernyi turistaút-hálózathoz kapcsolódó pihenőhelyek és információs rendszer felújítása a fejlesztési program legfontosabb eleme. Nagyobb beruházással érintett a Rám-szakadék, ahol fogadóépület létesül bababarát mosdóval és pelenkázó helyiséggel, míg Nyergesújfalu határában négyévszakos pihenőhelyet alakítanak ki az egykori Jung-ház épületéből.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








