Felbolydulhat az ingatlaneladás a Balatonon: így szorítanák vissza a telekspekulációt

infostart.hu
2020. január 29. 11:02 1 perc

Leszámolna a kormány az olyan ingatlanspekulációkkal, amikor valaki megvesz egy külterületi ingatlant, majd a belterületté nyilvánítást követően jóval magasabb áron eladja. A visszaéléseket visszaszorítani szándékozó törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be novemberben, az Országgyűlés pedig december elején fogadta el. Ennek értelmében azon külterületi ingatlanok után, amelyeket belterületbe sorolnak át, egy új illetéket vetnek ki február 1-jétől. Az illeték mértéke az ingatlaneladás nyereségének 90 százaléka - írja a veol.hu.

Ahogy a portál írja, akár magánszemélyről, akár cégről van szó, az ingatlanok értékesítése előtt az adóhatóság állípítja meg majd a lakás vagy ház értékét. Ezen felül, amennyivel ez több a külterület megvásárlásakor megállapított értéknél, annak a 90 százalékát tőle visszterhes vagyonátruházási illeték címén elvonják.

Abban az esetben, ha a megvásárolt ingatlan forgalmi értékét nem állapították meg, akkor a szerzés időpontjára utólagosan megállapított forgalmi érték és az állami adóhatóság által az eladás időpontjára megállapított forgalmi érték különbözete után kell majd megfizetni az illetéket.

Érvényes mindez csak akkor lesz, ha az eladást megelőző tíz éven belül történt a belterületbe vonás. A szabályozás csak a 2020. február 1-jét követően belterületbe vont ingatlanokra vonatkozik majd.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?