Az idén 50 éves pécsi Vasarely Múzeum újra látogatható. Az 1976-os megnyitót megidéző ünnepségen a művész unokája és dédunokái is jelen voltak.
Az egészség szempontjából a víz egyáltalán nem hanyagolható el. A bőr hidratálásától kezdve a fejfájás elkerülésén át a végtelen energiaellátásig, az elegendő mennyiségű víz fogyasztása rendkívül fontos. Éppen ezért, most annak jártunk utána, hogy mennyi vizet kellene innunk egy nap ideális esetben. De adunk néhány tippet ahhoz is, hogyan lehet beiktatni a rendszeres vízfogyasztást a hétköznapokba.
Szakemberek szerint számos dolog befolyásolja, hogy mennyi vízre van szüksége egy embernek. Az viszont mindenki számára ugyan olyan fontos, hogy hétköznapjaink része legyen, tudatosan vigyünk be elég folyadékot az egészségünk érdekében.
A megfelelő hidratálás kulcsfontosságú, már csak testünk működőképességének fenntartása miatt is
- mondta Jaclyn London, a Good Housekeeping Institute táplálkozási szakértője.
Legtöbbünknek napi 8-10 bögre vizet kell inni egy nap. Persze teljesen más a helyzet, ha figyelembe vesszük a hőmérsékletet, az izzadást, a gyógyszerek mellékhatását és a páratartalom szintjét
- tette hozzá a szakember.
Mivel képesek vagyunk úgy magunkkal cipelni flakonokban vagy kulacsokban a vizet úgy, hogy egész nap nem is iszunk bele. Így az elsődleges feladat, hogy tudatosítsuk, szüksége van a szervezetünknek a vízre és ahhoz, hogy jól működjön, el kell fogyasztani az ideális mennyiséget belőle. Felnőttek esetében a 2-3 liter lenne az optimális mennyiség, azok viszont, akik rendszeresen sportolnak, még többet kell inniuk, hiszen többet is izzadnak, éppen ezért könnyebben kiszáradhatnak.
Káros lehet, ha kevesebbet iszunk?
Az, hogy kinek, mennyi vízre van szüksége egy nap, nagyon sok dologtól függ. Ilyen például az, hogy ki milyen aktív életmódot él, milyen a táplálkozása, mennyi a testsúlya.
Abban az esetben érdemes orvoshoz fordulni, ha túlzott szomjúságot tapasztalunk (ami vércukor-rendellenességeket jelezhet), vagy épp ellenkezőleg, túl sokat iszunk. Sőt különböző betegségek és gyógyszerek is befolyásolhatják vízfogyasztásunk mértékét
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- emeli ki a szakember.
De amitől sokkal inkább tartok az mégis csak az, hogy az emberek többsége nem iszik elég folyadékot. Az lenne a cél, hogy legalább 2-3 liter vizet igyunk meg egy nap. Sokat segít az is, ha több levest és zöldséget fogyasztunk
- magyarázza Jaclyn London.
Néhány tanács, hogy több vizet fogyasszunk
A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása kihívásnak tűnhet, de néhány apró változtatással már jó eredményeket érhetünk el. Lássuk!
- Ébredés után már egyből igyunk egy pohár vizet. Tartsuk az éjjeliszekrényen, hogy reggel azonnal észrevegyük. Ez segít elindítani a napot és a gyomorműködést is beindítja.
- Kezdj el cukormentes italokat fogyasztani. Idd a teát és a kávét is édesítő nélkül.
- Ha valami szénsavasra vágyunk, igyunk inkább szódát vagy szénsavas vizet. Ezeket sokan nem kedvelik mert puffasztó hatásuk lehet. De jobb, mintha cukros üdítőkkel ostromolnánk a szervezetünket.
- Napközben, az étkezések között egyél zöldséget és gyümölcsöt. Egy ételesbe érdemes magunkkal vinni néhány szem szőlőt, egy kis almát vagy bármilyen más zöldséget, gyümölcsöt.
(forrás: goodhousekeeping.com)
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








