Kiszámoltuk, mikor érhetjük utol Ausztriát: 50 év vagy -3,5 millió magyar

2026 januárjában a KSH bejelentette: 9,5 millió fő alá csökkent a magyar lakónépesség – 2025 végére pontosan 9 millió 489 ezer főre. Ugyanebben az időszakban a magyar gazdasági felzárkózás legidézettebb mutatója, az egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritáson elérte az EU-27 átlag 74,7 százalékát. A két szám első ránézésre eltérő sztori – pedig egyetlen képletben találkoznak.

A GDP/fő ugyanis nemcsak attól nő, ha többet termelünk, hanem attól is, ha kevesebben vagyunk. Magyarországon mindkét hatás dolgozik, de a közbeszédben szinte csak az elsőről esik szó. Pedig a népességszám mozgása számszerűsíthető hatást gyakorol a mutatóra – és ha valóban beindulna az évek óta áhított „demográfiai fordulat", a per-capita értékek paradox módon nem feltétlenül a várt irányba mozdulnának. Érdemes tehát egyszer megnézni, mekkora „néma" segítséget ad a fogyó népesség a magyar felzárkózási képhez, és mit hozna egy ellentétes demográfiai pálya.

A jóléti mérce, ami nem mindent mér

Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP/fő) a legismertebb jóléti zsinórmérték: gyorsan összehasonlíthatóvá teszi az országokat, megmutatja, hogy egy gazdaság hány embert tud milyen átlagos termelési értékkel ellátni, és nyugodtan elférhet egy diagram tengelyén. Nem véletlenül ez kerül elsőként minden összehasonlító táblázatba.

Az indikátornak ugyanakkor régóta ismert vakfoltjai vannak. A jövedelem-egyenlőtlenséget átlagolja: ugyanaz a 21 ezer eurós érték eltérő életszínvonalat takar egy szűk középosztály és egy szélesebb középréteg esetén. Nem méri a háztartási munka, a szabadidő, a környezeti állapot vagy az egészségügyi-oktatási hozzáférés értékét sem. A Stiglitz-Sen-Fitoussi-bizottság 2009-es jelentése éppen ezért javasolt egy „műszerfalas" megközelítést – a GDP/fő szerinte sem helyettesíthető egyetlen jólét-mutatóval.

Az alábbi cikk nem ezeket a kritikákat akarja boncolni, hanem egyetlen, sokszor elsikkadó technikai pontot: a mutató nevezőjében lévő népességszám. Ez a szám Magyarországon 2010 óta folyamatosan csökken, és ez önmagában is befolyásolja a felzárkózási képet.

Így alakult a magyar GDP/fő 2010 óta

A KSH adatai szerint az egy főre jutó hazai össztermék Magyarországon 2010-ben 2 742 751 forint, 2024-ben már 8 522 589 forint volt. Ez a nominális forint-érték több mint háromszorosára nőtt, ami nagyrészt a magas inflációs évek hatása, de még az árhatást kiszűrve is érdemi felzárkózási pálya rajzolódik ki.

Euróban kifejezve 9 959 euróról 21 565 euróra emelkedett az érték – vagyis 2,17-szeresére. Vásárlóerő-paritáson nézve, az EU-27 átlagához mérten a magyar GDP/fő a 2010-es 61,9 százalékról 2024-re 74,7 százalékra emelkedett. Ez 12,8 százalékpontos felzárkózás 14 év alatt – uniós összevetésben szolid, de tagadhatatlan teljesítmény.

A kép azonban csak akkor teljes, ha mellé tesszük a nevezőt. Magyarország lakossága a KSH adatai szerint 2010 elején még meghaladta a 10 milliót, 2025 végére viszont 9 millió 489 ezer főre csökkent. Ez 15 év alatt több mint félmillió fős apadás, évi átlagban -0,36 százalék.

A rejtett demográfiai szorzó

A GDP/fő képlete egyszerű: az aggregát hazai össztermék elosztva a lakossággal. Ha tehát a számláló (a GDP) változatlan, de a nevező (a népesség) csökken, a hányados emelkedik – anélkül, hogy a gazdaság ténylegesen többet termelne.

Magyarország esetében ez nem elhanyagolható korrekció. A 2024-es tényleges aggregát GDP-t (81 447,7 milliárd forint, KSH) különböző hipotetikus lakosságszámokkal elosztva:

Vagyis ha a magyar népesség 2010 óta nem csökkent volna, a 2024-es GDP/fő hozzávetőleg 4-5 százalékkal alacsonyabb lenne, mint a tényadat. Nem ez a teljes különbség az uniós konvergenciában – a felzárkózás zömét valós gazdasági növekedés adja –, de egy nem-triviális szeletet a nevező megolvadása okoz.

Mi lenne a következő tíz évben? Négy forgatókönyv

Az érzékenység jövőre vetítve még markánsabb. Az alábbi forgatókönyvek rögzítenek egy reál GDP-növekedési pályát (évi +2,5 százalék, ami nagyjából egybevág a magyar potenciális növekedés MNB 2026 márciusi előrejelzéséből kirajzolódó középtávú trendjével: 2026-ra +1,7, 2027-re +3,0 százalék), és csak a népességpályát változtatják. A 2025 végi 9 489 ezer fős bázisról indulva, 2035-re az alábbi számok rajzolódnak ki:

A különbség a két szélső forgatókönyv között több mint 16 százalékpont reálértéken – pusztán azért, mert ugyanazt a gazdasági teljesítményt 1,3 millióval több vagy kevesebb ember között osztanánk fel.

A regionális benchmarkok: A forgatókönyvekhez használt növekedési ütemek nem kitalált számok, hanem létező európai pályák. Csehország lakossága 2023-ban közel 73 ezer fővel nőtt, csaknem kizárólag a bevándorlás miatt – a természetes szaporodás itt is negatív. Ausztria népessége évtizedek óta szintén csak a migráció miatt növekszik, miközben 2024-ben 11 ezer fős természetes fogyás volt. Írország ugyanakkor 2024-ben mintegy +1,36 százalékkal bővült – a magas migrációs egyenleg és az európai viszonylatban magas termékenységi ráta kombinációja miatt.

A buktató: a két változó valójában nem független

A fenti táblázatok matematikailag tiszták, de közgazdaságilag félrevezetők lennének külön értelmezés nélkül. A való életben a népesség és a GDP nem mozdul függetlenül egymástól: a több aktív korú lakos több munkaerőt, nagyobb belső keresletet, vastagabb adóalapot jelent. Egy bevándorlással hajtott népességnövekedés ezért rövid távon is emeli a GDP-t – ezért lehet Írország egyszerre a leggyorsabban növekvő népességű és a leggazdagabb uniós tagállam egy főre jutó GDP-ben.

A „demográfiai fordulat" forgatókönyv a magyar közbeszédben jellemzően a természetes szaporodás növekedését jelenti – több gyermek születését. Ez azonban rövid és középtávon valóban hígítaná a per-capita értéket, mert a gyermekek 18-20 évig nem termelnek GDP-t, csak fogyasztanak közszolgáltatást. A bevándorlással történő népességnövekedés ettől eltérő dinamikájú: a munkaképes korú beérkező azonnal hozzájárul a hazai össztermékhez.

A két csatorna tehát teljesen másképp hat a GDP/fő mutatóra – és a forgatókönyves táblázatokban szereplő számok csak a statikus „nevezőhatást" mutatják, a növekedés várható GDP-pozitív hatását nem.

Mit jelent ez a magyar gazdaságpolitikai vitában?

A magyar GDP/fő-felzárkózás 2010 óta tényleges és számszerű – ezt nem a népességfogyás kreálja. De a mutató olvasásakor érdemes észben tartani, hogy a nevező folyamatos olvadása évi nagyjából 0,3 százalékpontos „technikai" segítséget ad a felzárkózás-számokhoz, anélkül, hogy bárki egy órányival is többet dolgozna.

Ez két irányba is fontos figyelmeztetés. Egyrészt: ha valóban beindulna egy érdemi népességbővülés – akár kormányzati ösztönzők, akár bevándorlás miatt –, a per-capita érték eleinte lassabban nőne, mint az aggregát gazdaság. Ezt nem stagnálásként kéne értelmezni, hanem a mutató szerkezeti sajátosságaként. Másrészt: a jelenlegi felzárkózás-pálya egy része eltűnik, amint a népességfogyás bármilyen okból megáll – ami egy demográfiai sikertörténetben paradox módon a GDP/fő mutató lassulását hozhatja.

A számok mindenesetre megerősítik, hogy a GDP/fő nem önálló jóléti mutató. Egy adatpont, ami fontos kérdéseket nyit meg – de a választ a mögötte futó gazdasági, demográfiai és társadalmi folyamatok adják meg, nem maga a hányados.

Játék a számokkal: mikor érnénk utol Ausztriát?

A magyar felzárkózási vita kedvelt referenciapontja az osztrák szomszéd. Ausztria 2024-ben vásárlóerő-paritáson az EU-27 átlag 119 százalékát érte el (Eurostat tec00114), míg Magyarország ugyanebben az évben 74,7 százalékon állt. A magyar GDP/fő PPP-ben tehát Ausztriának nagyjából 63 százalékán van.

Mikor érnénk utol normál tempóban? A magyar PPP-felzárkózás 2010 és 2024 között évi átlag +0,91 százalékpontos ütemben haladt. Ezt a tempót egyenes vonalban kivetítve – és feltéve, hogy Ausztria nagyjából a mai 119 körüli szintjén marad – a teljes ledolgozás közel ötven évet venne igénybe. Vagyis valahol a 2070-es évek elején érhetnénk el azt a pontot, ahol a magyar PPP/fő mutató beéri a mai osztrák szintet.

És ha csak a nevezővel játszanánk? Egyszerű matematikai gondolatkísérlet: ha a magyar aggregát GDP változatlan marad, és kizárólag a népességszámot változtatjuk, akkor a magyar GDP/fő PPP-ben akkor érné el a 2024-es osztrák szintet, ha a magyar lakosság a mai 9,5 millió főről körülbelül 6 millióra zsugorodna – vagyis 3,5 millió emberrel lennénk kevesebben. Hat millió fő nagyjából Dánia, Finnország vagy Szlovákia mai lélekszáma.

Nominális euróban még drasztikusabb a kép: a magyar GDP/fő az osztrák 52 869 eurós 2024-es szintet csak akkor érné el, ha a magyar népesség 3,9 millió fő alá esne – magyarán 5,5 millió emberrel lennénk kevesebben, mint ma.

Senki nem felzárkózási stratégiaként javasolja, hogy a magyar népesség szűküljön Dánia méretére. A gondolatkísérlet épp arra mutat rá, milyen erősen függ a GDP/fő mutató a nevezőtől – és miért érdemes óvatosan olvasni a felzárkózási narratívát, amikor a növekedés egy szelete csendben a népességfogyásból jön.