Alig két nap alatt megduplázódott az európai gázár: ez Magyarországnak is nagyon fájhat?

A múlt hét végén az európai gázár még stabilan, 32 euró/MWh körüli szinten mozgott. Hétfő reggelre, a háború kitörésének hírére az árfolyam 38 euró/MWh-ra ugrott, ami egyetlen hétvége alatt mintegy 20 százalékos emelkedésnek felelt meg.

A helyzet délutánra tovább romlott. A világ egyik legnagyobb LNG-exportőre, a QatarEnergy bejelentette, hogy leállította a termelést a Ras Laffan exportterminálban, miután iráni drónok csapást mértek a központi ipari komplexumra. A hírre az ár rövid idő alatt 44 euró/MWh-ra szökött.

Kedd reggelre a jegyzés átlépte az 50 eurós lélektani határt, és egészen 64 euró/MWh-ig emelkedett. Ezt követően korrekció indult, az árak visszacsúsztak, majd 54 euró/MWh körüli szinten stabilizálódtak.

A Hormuzi-szoros – ez az alig 40 kilométer széles, stratégiai jelentőségű tengeri átjáró – a globális kőolajkínálat nagyjából egyötödének, valamint a QatarEnergy teljes cseppfolyósföldgáz-exportjának fő tranzitútvonala. A legnagyobb kockázatot azonban nem is a szoros esetleges lezárása jelenti, hanem a térség energetikai infrastruktúrájának sebezhetősége: az olajmezők, finomítók és cseppfolyósító üzemek mind iráni ballisztikus rakéták hatósugarán belül helyezkednek el.

A QatarEnergy évente mintegy 110 milliárd köbméter földgázt exportál, ezzel a világ legnagyobb egyedi cseppfolyósítási kapacitását működteti. A globális LNG-termelés 600–700 milliárd köbméter között alakul évente, vagyis az iráni támadás nyomán a teljes elérhető mennyiség 14–16 százaléka esett ki egyik napról a másikra.

Az Európai Bizottság adatai szerint Katar mindössze az EU teljes éves gázigényének 3,8 százalékát fedezi, nagyjából 12,1 milliárd köbméterrel. Ez önmagában aligha indokolná az árak ilyen mértékű megugrását. A helyzet azért összetettebb, mert az orosz vezetékes gáz visszaszorulásával Európa jóval erősebben ráutalt a cseppfolyósított földgázra. Moszkva részesedése az uniós gázimportban a 2021-es 40 százalékról tavaly 6 százalékra esett, miközben ma már az EU teljes gázigényének közel felét LNG-beszállítások fedezik.

A kulcskérdés az európai és az ázsiai piac közötti árverseny. Kína, Dél-Korea, Japán és India egyaránt óriási LNG-fogyasztók. Ha az ezekbe az országokba irányuló katari szállítások kiesnek, a hiányt más forrásból kell pótolni. A jelenlegi szűkös kínálat mellett már viszonylag kis mennyiség ingadozása is jelentős árkilengéseket okoz.

Figyelemre méltó fejlemény, hogy a mostani emelkedéssel hosszú idő után ismét az európai importőrök kénytelenek prémiumot fizetni a gázért. A vezetékes szállításoktól eltérően a szabad LNG-kapacitások oda áramlanak, ahol magasabb árat kínálnak – a cseppfolyós földgázt szállító tartályhajók viszonylag gyorsan irányt tudnak változtatni.

Az európai és az amerikai gázár közötti különbség extrém módon kinyílt. Míg az Egyesült Államokban a belföldi gázár továbbra is alacsony, az európai jegyzés elszállt. Ez rendkívül nyereségessé teszi az amerikai LNG Európába irányuló exportját: egyes számítások szerint a jelenlegi árak mellett az exportőrök 120–140 százalékos profitmarzsot érhetnek el a költségek felett. Jelzésértékű, hogy az Atlanti-óceánon zajló rövid távú LNG-fuvarok díja történelmi csúcsot döntött.

Ez az úgynevezett arbitrázsmechanizmus egyben az ellátásbiztonságot is stabilizálja. Ha Európában megugrik az ár, a globális LNG-áramlás automatikusan az európai piac felé terelődik – feltéve, hogy van szabad termelési kapacitás és elegendő hajó. A kérdés most nem az, hogy érkezik-e amerikai gáz Európába, hanem az, hogy mekkora mennyiségben.

Az európai gáztárolók átlagos töltöttsége jelenleg 30 százalék körül alakul. Az országok között ugyanakkor nagy eltérések vannak. Németországban, amely Európa legnagyobb gázfogyasztója, a készletszint csupán a kapacitás mintegy 20 százalékát éri el, szemben a tavalyi 33, illetve a két évvel ezelőtti 68 százalékkal.

Önmagában azonban a tárolók leürülése sem rendkívüli jelenség. Ezeket a létesítményeket kifejezetten arra tervezték, hogy áthidalják a téli csúcsfogyasztás és a rendelkezésre álló importkapacitások közötti különbséget. Az Európai Bizottság modelljei szerint a készletszint rövidesen eléri idei mélypontját, ezt követően megkezdődhet az újratöltés időszaka.

Európa tehát jelenleg messze van egy valódi gázválságtól, ugyanakkor a kiürült tárolók feltöltése a kiéleződő globális versenyben és az emelkedő árak mellett komoly kihívás lesz. A tapasztalat azt mutatja, hogy a geopolitikai eredetű árrobbanásokat gyakran korrekció követi, ahogy a piac alkalmazkodik az új helyzethez. Most mindenki abban bízik, hogy ezúttal is így lesz.