19 °C Budapest
Középkorú felnőtt férfi, aki okostelefonnal figyeli kriptopénz- és részvénykereskedelmét. Kis műhelyében tartózkodik.

Pozitív fordulat a tőzsdén: de vajon meddig tart a lendület?

2026. február 3. 09:22

Jelentősen javult a nemzetközi befektetői hangulat, így a pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

A BÉT részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.

Varga Zoltán előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 40 910 forintnál húzódik ellenállás, 39 460 forintnál támasz. Hétfőn a részvény ára 140 forinttal, 0,35 százalékkal 40 400 forintra esett, forgalma 13,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol lefelé korrigált, így a 3900 forintos szint ismét ellenállást jelent, támasz pedig 3823 forintnál látható. A papír árfolyama 74 forinttal, 1,88 százalékkal 3856 forintra csökkent hétfőn, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

A Richter el tudott rugaszkodni a 10 700 forintos szintről, a következő ellenállás 11 000-11 100 forint között húzódik. Hétfőn a részvény árfolyama 110 forinttal, 1,02 százalékkal 10 880 forintra nőtt, forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom is folytatta az emelkedést, a következő fontosabb akadály 2089 forintnál látszik az elemző szerint. A papír 42 forinttal, 2,1 százalékkal 2040 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt hétfőn.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?