Székesfehérvár önkormányzata pénteken eredménytelennek nyilvánította a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot, ám nem az érdeklődés hiánya miatt.
Megjelent az Otthoni Energiatároló Program pályázati kiírása: a napelemes háztartások és cégek akár 2,5 millió forintot is kaphatnak energiatárolók beszerzésére, a teljes költség fedezésére.
Megjelent a napelemes háztartások és cégek által is régóta várt lakossági energiatároló program pályázati kiírása csütörtökön. Az Otthoni Energiatároló Program (OETP) keretében 100 milliárd forintot osztanak szét azok között a háztartások között, amelyek már rendelkeznek napelemes rendszerrel, vagy vállalják annak telepítését.
A pályázatban kizárólag magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemélyek vehetnek részt, és a beruházási költség teljes egészében fedezhető a támogatásból. Pályázónként legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, így a keret legalább 40 ezer pályázó számára biztosít lehetőséget. A támogatásból energiatárolókat lehet beszerezni, a meglévő rendszerek esetében pedig akár az inverter is cserélhető.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy a pályázat egyszerűsített, mindössze 2,5 oldalas formanyomtatvány kitöltését igényli, de a jelentkezőknek sietniük kell, mivel a határidő február 2.
A kiírásban prioritások is szerepelnek: előnyt élveznek az éves szaldóelszámolásból a pályázat beadása előtt kikerült, illetve a 2030 végéig kikerülő pályázók; azok, akik állami támogatás nélkül telepítettek napelemes rendszert; valamint az 5000 fő alatti települések állandó lakói.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Korábban az Energiaügyi Minisztérium azzal számolt, hogy a 2,5 millió forintos támogatás a beruházás 80 százalékát fedezheti, vagyis 700 ezer forint önerőt kellett volna biztosítani. Ezt végül elvetették, bár a pályázók szabadon kiegészíthetik a támogatást saját forrásból, ha szükséges.
A program célja, hogy a 2024 után bevezetett kedvezőtlen bruttóelszámolás miatt kiesett háztartási napelemesek helyzetén javítson. Az új rendszer díjalapú, a hálózatba feltöltött áramot alacsonyabb, a vételezettet magasabb áron számolja, ami miatt kevesen vállalták saját erőből a telepítést. Az OETP a korábbi kormányzati hibákat igyekszik korrigálni, és a támogatással ösztönzi az energiatárolók elterjedését.







