A magyar villamosenergia-termelésben továbbra is az atomenergia játssza a főszerepet, miközben a napenergia néhány év alatt robbanásszerű növekedést mutatott.
Enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 155,98 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel 111 046,97 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, december 23-án, kedden.
Varga Zoltán kiemelte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 35 662 forintnál látható a következő potenciális ellenállás, míg 35 ezer forintnál már rövid távú támasz húzódik. Kedden az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal 35 440 forintra csökkent, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Mol árfolyamában a következő akadályok 2917, majd 2938 forintnál láthatóak, míg 2840 forint közelében támasz van. Kedden a Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2900 forintra erősödött 683,3 millió forintos forgalomban.
A Richter árfolyama továbbra is a 30 napos mozgóátlag közelében mozog, amely 9703 forintnál húzódik jelenleg, támasz 9500 forintnál, ellenállás 9870 forintnál látható. Kedden a Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,52 százalékkal 9720 forintra emelkedett, a részvények forgalma 667,4 millió forintot ért el.
Az elemző szerint a Magyar Telekomnál fontos támaszzóna 1760 és 1770 forint között látható, míg a következő ellenállás 1868 forintnál van. Kedden a Magyar Telekom 1800 forinton stagnált, forgalma 288,1 millió forint volt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







