A drogériai árrésstop bejelentett, év végi kivezetése apropóján itt az idő a drogériai árrésstop uniós jogi tanulságaival foglalkozni.
A kormány kiegészíti az árréscsökkentéssel érintett áruk listáját - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán péntek reggel közzétett videóban.
Zsigó Róbert közlése szerint december elsejétől a marha-fehérpecsenye, a marhafelsál, a sertésmájas, a sertésmájkrém, a félkemény sajt, a sajtkrém, a kenhető sajt mellett a zöldségek és gyümölcsök közül az alma, a körte, a szilva, a szőlő, a paradicsom, a fejes káposzta, a vöröshagyma és a zöldpaprika lesz olcsóbb. A kisgyermekesek pedig a bébiételt tudják majd olcsóban megvásárolni - tette hozzá.
Mint mondta, lesz olyan termék, amelynek akár 40 százalékkal csökkenhet az ára. Hozzátette: az árréscsökkentés február 28-ig érvényben marad.
Korábban megírtuk, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség értetlenül áll azelőtt, hogy a kormány minden egyeztetés nélkül meghosszabbította az árrésstopot, sőt új terméket vont az árréstop hatálya alá. Az árrésstopot nem kiterjeszteni, hanem kivezetni kellett volna, mert ennek minden feltétele teljesült, miközben az árrésstop mindenkinek veszteséget okoz.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







