Összesen 55 államtitkárt neveztek ki az új kormányban, Magyar Péter szerint a kabinetben sok lesz a női vezető.
Brutális csempészfogás egy budapesti piacon: elképesztő mennyiségű árut foglaltak le, milliós a kár
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei két, látszólag gazdátlan helyszínen is nagy fogást csináltak a fővárosban: egy parkoló autóban és egy nyitott raktárban több mint húszmillió forint értékű illegális dohányterméket foglaltak le.
A Golgota téri piac parkolójában járőröző pénzügyőrök egy magára hagyott gépjárműre lettek figyelmesek. A szélvédőn keresztül is jól látszott, hogy a hátsó üléseken fekete nejlonzsákokban magyar zárjegy nélküli cigaretták sorakoznak. A közelben senki sem tudta, kié lehet az autó. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a jármű ugyan egy gazdálkodó nevén van, de már kivonták a forgalomból. A vezetőoldali ablak és ajtó nyitva volt, így a pénzügyőrök átvizsgálták, majd az 1,3 millió forint értékű árut lefoglalták.
A helyszíni intézkedés után a pénzügyőrök tovább vizsgálódtak a piac területén. Ezúttal egy nyitott raktárhelyiség keltette fel a figyelmüket, amelynek ablakán benézve hatalmas kartondobozokban dohánytermékeket láttak meg. A raktárból végül 8600 doboz különféle márkájú cigaretta, 32 kilogramm vágott fogyasztási dohány és többszáz e-cigaretta került elő, több mint húszmillió forint értékben.
Feltehetően a tulajdonosok megneszelték a pénzügyőri jelenlétet, és sietve elhagyták a helyszínt – ez magyarázhatja, hogy mind az autó, mind a raktár nyitva állt és gazdátlanul maradt. A NAV mindkét ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indított eljárást. A „gazdátlan” dohánytermékek sorsa ezzel eldőlt – ezek a termékek már biztosan nem kerülnek a feketepiacra.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








