Spoon in chocolate corn balls with milk. Close up. cereal breakfast

Itt a lista: ezek most a világ legértékesebb élelmiszermárkái

2024. augusztus 21. 15:33

A Nestlé immár hetedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 7 százalékkal, 20,8 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat honlapján.

A Lay's márka a második helyre jött föl a rangsorban a tavalyi harmadikról, miután a márkaérték 9 százalékkal, 12 milliárd dollárra emelkedett. A harmadik helyre a kínai Yili márka került, melynek értéke 6 százalékkal, 11,6 milliárd dollárra esett.

Az amerikai Tyson 8,27 milliárd dollár márkaértékkel (-5,2 százalék) negyedik helyre lépett föl az ötödik helyről, megelőzve a francia Danone-t, amelynek az értéke 10,2 százalékkal, 8,03 milliárd dollárra csökkent. Az amerikai Quaker (+6,5 százalék, 7,5 milliárd dollár) és a Kellogg's (-16,3 százalék, 6,1 milliárd dollár), amelyek idén a hatodik, illetve a hetedik helyet szerezték meg a rangsorban, helyet cseréltek tavalyhoz képest.

A Mars Wrigley márka a tizedikről a nyolcadik helyre emelkedett (+7,5 százalék, 6 milliárd dollár), a kínai Mengniu maradt a kilencedik helyen (-11,1 százalék, 5,4 milliárd dollár), az amerikai Doritos márka pedig a tizedik helyre rukkolt előre a tavalyi tizenharmadikról (+12 százalék, 4,6 milliárd dollárig).

A Brand Finance szerint a 100 legértékesebb élelmiszermárka értéke egy év alatt 4 százalékkal, 268 milliárd dollárra csökkent, ami részben annak tudható be, hogy a fogyasztók egyre inkább az egyedi és személyre szabott termékeket kínáló kisebb márkákat részesítik előnyben a nagyokkal szemben.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az értékelésben szereplő 100 márka közül 43 amerikai, 12 kínai és hat japán. Svájcnak, Olaszországnak, Indiának és Németországnak négy-négy, Kanadának és az Egyesült Királyságnak három-három márkája van jelen a listán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 20. 17:52
A Media1 értesülése szerint Budapest több kiemelt közterületéről is elszállították a Metropol című f...
Bankmonitor  |  2026. május 20. 11:25
Sokakban felmerül a kérdés: vajon nem lenne egyszerűbb és kifizetődőbb a biztosítási díjat inkább fé...
Holdblog  |  2026. május 20. 10:26
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mo...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem