4 °C Budapest
Close up of young womans arm reaching for mail in residential mailbox mounted on exterior wall

Komoly áremelést jelentett be a Magyar Posta: hivatalos, ennyivel drágul a csomagküldés

2024. január 16. 14:05 1 perc

A Magyar Posta közzétette a levél- és csomagküldési díjait. A legtöbb tarifa emelkedett, a csomag feladása akár közel harmadával is drágább lehet a vállalati ügyfeleknek.

Közzétette idei árait a Magyar Posta, eszerint emelkednek a levél- és csomagküldési díjak - írja a vg.hu. Mivel a legtöbben már nem levél-, hanem inkább csomagküldésre használják az intézményt, érdemes a csomagküldés árainak változásait megvizsgálni.

Míg tavaly egy 2 kilós csomagot még 2060 forintért postázhattunk, addig idén már ugyanez 2370 forintunkba kerül, míg az 5 kilós csomagok elküldése 2330 forintról 2680 forintra drágult.

A lap szerint az üzleti ügyfelek egyedi ajánlatokat kapnak, de a posta által számított értékek azért itt is árulkodók lehetnek. Amíg a tavaly csomagautomatánál feladott, kétkilós expresszcsomag, amely csomagautomatához is érkezik, 846 forintba került a cégeknek, addig ugyanez idén már 1101 forintba kerül. Az ötkilós csomagoknál ugyanezek az értékek 978 forintról 1271 forintra nőttek.

A levélküldésnél is voltak áremelések, így a belföldi elsőbbségi levél feladása 300-ról 330 forintra nő, míg a nem elsőbbségi levél feladásáért 210 helyett 230 forintot kell fizetnünk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 8. 16:06