8 °C Budapest
South Africa, Grabouw

Nem jó ránézni a magyar gazdaságra: földbe állt az élelmiszeripar, az emberek sem vásárolnak

2023. december 1. 08:30

2023 III. negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9%-kal nőtt, a 2022. azonos időszakitól viszont 0,4%-kal elmaradt a gazdaság teljesítménye

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 III. negyedévében a nyers adatok szerint 0,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - derült ki a KSH legfrissebb jelentéséből. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 0,3%-kal csökkent, míg az előző negyedévhez mérten 0,9%-kal nőtt. 2023 I–III. negyedévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A jelentésből kiderül, hogy 2023 III. negyedévében a GDP volumene a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A második becslés volumenindexei az első becslésben közöltekhez képest nem változtak.

A termelési oldalról elmondható, hogy az ipar teljesítménye 5,4, ezen belül a feldolgozóiparé 4,1%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben az élelmiszeripar, valamint a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti járművek gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését. Jelentősen hozzájárult az ipar teljesítményének csökkenéséhez az energiaipar is. Az építőipar hozzáadott értéke 1,6%-kal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 88,2%-kal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist.

Kimutatható az is, hogy a szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,1%-kal csökkent. A legnagyobb növekedés (8,8%) a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt. Az információ, kommunikáció ág teljesítménye 2,1, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 0,8, az oktatásé 0,5%-kal nőtt. Az ingatlanügyletek hozzáadott értéke 1,0, a művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatásoké 1,1, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 1,3%-kal csökkent. A közigazgatás hozzáadott értékének volumene 1,9, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 6,4, a szállítás, raktározásé 8,0, a kereskedelemé pedig 11,6%-kal zsugorodott.

Hogy viselkedtek a fogyasztók?

A háztartások tényleges fogyasztása 0,9%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,7%-kal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 2,4%-kal csökkent. A hazai fogyasztási kiadások volumene minden tartósság szerinti csoportban kisebb lett: a nem tartós termékek esetében 5,8, a féltartós termékeknél 0,9, a tartós termékeknél 0,2, míg a szolgáltatások körében 0,4%-kal.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 6,4%-kal, míg a közösségi fogyasztásé 4,4%-kal emelkedett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 8,5%-kal nagyobb lett. A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,1%-kal mérséklődött.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a III. negyedévben 15,1%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene jelentősen csökkent, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban figyelhető meg bővülés, míg a többi területen nagymértékben csökkent a fejlesztések volumene. A bruttó felhalmozás 15,7%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.
A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 5,2%-kal kisebb lett.

Külkereskedelem

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1 285 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az import volumene nagyobb mértékben (8,7%) csökkent, mint az exporté (3,6%). A külkereskedelem 80%-át kitevő áruforgalomban a behozatal 9,9%-kal zuhant a kivitel 4,9%-os csökkenése mellett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 1,8%-kal bővült, míg importja 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2023. III. negyedévi, 0,4%-os csökkenéséhez a bruttó felhalmozás 5,3 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege1 összességében 5,0, azon belül az árukereskedelem egyenlege 4,6 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény csökkenését. A külkereskedelmi forgalom egyenlegének hozzájárulását az export és az import hozzájárulásának a különbségeként számítjuk.

2023 III. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

  • A gazdaság teljesítménye 0,9%-kal nőtt.
  • A termelési oldalon az ipar teljesítménye 0,6, az építőiparé 2,7, a mezőgazdaságé 3,4%-kal nőtt, míg a szolgáltatásoké 0,9%-kal csökkent.
  • A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 1,5, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2, míg a közösségi fogyasztásé 1,0%-kal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 2,8%-kal visszaesett.
  • A külkereskedelemben az export és az import volumene összességében stagnált (0,1 és 0,0%).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?