Összehangolt rendőrségi és pénzügyőri intézkedés során csaknem 200 kiló vágott fogyasztási dohány került elő egy autóból Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Hamis parfümfuvar további útját akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es sztrádán. Jelentős javadalom reményében vették az irányt Horvátország felé a kölnis fivérek.
Közleményében a NAV azt írja: az illatos furgon Budapestről haladt a határ felé, amikor a pénzügyőrök a pákozdi pihenőhelyre terelték ki. A „dobozos” rakterének átvizsgálásakor, több kartondobozban világszerte is ismert márkájú – Giorgio Armani, Chanel, Hugo Boss, Versace – parfümöt találtak.
A két férfi bevallotta, hogy az illatszereket a magyar fővárosban vásárolták, majd busás haszon reményében vitték volna tovább eladni. Jó barátság, de még működő testvéri viszony alapja is a pontos elszámolás: a projektbe ki-ki a saját anyagi forrásait fektette be, az eladásra szánt portékán is megjelölték maguk számára a birtokviszonyt. A járőrök előzetes szakértői véleményt szereztek be, amely szerint a termékek hamisítványok, azokat a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hozták forgalomba.
A pénzügyőrök összesen 1176 doboznyi parfümöt foglaltak le. A testvérpárnak iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt kell felelnie, a NAV közbelépése nélkül a hamisítványok forgalmazásával közel harminc millió forint vagyoni hátrányt okoztak volna.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






