A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztató végén Magyar Péter az üzemanyagárak alakulásáról és az ellátás biztonságáról is beszélt.
Ötmilliárd forintot csoportosítanak át a költségvetés újabb átírásával. A pénzekből kiemelt rendezvényekre és szúnoggyérítésre is költhetnek - szúrta ki a HVG.
A kormány ismét belenyúlt a korábban rendeletben módosított, de március végén törvényben is elfogadott idei költségvetésbe.
A Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó gyermek, ifjúsági és családpolitikai programok keretéből 5,1 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány. A kedvezményezett a Miniszterelnöki Kabinetiroda, amely „kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítására” használhatja a pénzt. A kedd este megjelent kormányhatározatból nem derül ki, hogy milyen kiemelt rendezvények miatt kellett megemelni a frissen elfogadott költségvetési törvény szerint 60 milliárd forintos keretet. (Logikus volna arra gondolni, hogy a pápalátogatásról lehet szó, de a határozatból nem derültek ki ilyen részletek - jegyezte meg a lap.) Szúnyogirtásra is adott pénzt a kormány. A pénzügyminiszternek idén e célból 1,8 milliárd forint „többletforrás rendelkezésre állásáról” kell gondoskodnia. Hogy ezt honnan vegye, az nem szerepel a határozatban.
Kiderült, mennyit kérnek ma a magyar sztárok egyetlen fellépésért: milliókat kaszálnak 40 perc alatt
Elszálltak a fellépői díjak Magyarországon: egy top előadó akár egymilliót is elkér 40 percért







