20 °C Budapest
An old yellow tram on the Danube River embankment. Budapest in winter

Távozik Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár

2022. november 14. 14:45

Palkovics László miniszter lemondását követően, melyet hivatalosan Gulyás Gergely jelentett be ma délben, Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár is bejelentette távozását. A lemondást a budapesti és a magyar közösségi közlekedés fejlesztésével, üzemtörténetével foglalkozó Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) adta hírül.

A VEKE közösségi médiában közzétett posztja szerint "a kormány döntése értelmében Palkovics László miniszter lemondása után a közlekedési terület Lázár János minisztériumához kerül. A TIM jogutódja az Energiaminisztérium lesz, a többi területen nem kell senkit sem átvenni. A helyzet miatt ma 13 órakor Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár összehívta a minisztérium vezető munkatársait, bejelentette lemondását majd távozott."

Az egyesület azt is közölte, hogy Vitézy távozását követően ideiglenesen Kállai Éva helyettes államtitkár viszi az ügyeket, 48 óra van az átadás-átvételre. "Az új minisztériumi felállás a bejelentés alapján december elsejével indul, immár a közlekedési területtel az ÉBM-ben" - tették hozzá. 

Az új energetikai tárca létrejötte révén, Palkovics László miniszter lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, ezáltal az eddigi közlekedési államtitkári feladataim is véget érnek - írta Vitézy Dávid hétfőn a Facebook-oldalán. Közölte, a közlekedési szakterület felügyelete az új kormányzati feladatmegosztás szerint Lázár János minisztériumához kerül át.

Vitézy Dávid bejegyzésében megköszönte Palkovics Lászlónak és a kormánynak "a megtisztelő felkérést és a közös munkát", majd azt írta: "úgy hiszem, az elmúlt fél évben a hazai közösségi közlekedés és a vasút számos nagy ügyében tudtunk a helyes irányba egyet előre lépni".

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Gulyás Gergely az új minisztérium létrehozását azzal indokolta: a háború és a szankciós energiaárak miatt Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak ügye. A kormány ezért strukturális változtatást hajt végre, önálló energiaügyi minisztériumot hoz létre. Az új minisztérium az energiapolitika egységes irányításáért felel, és az Energiahivatal hatásköreinek többségét is átveszi - mondta.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 12:54
Új időpontban, új sztárkommentelőkkel, több hazai tartalommal tér vissza az Azt beszélik című műsor...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?