Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Júniusban 11,7 százalékos éves áremelkedési ütemet mért a KSH, a Portfolió elemzői felmérése szerint pedig júliusban ez a szám 13 százalékra is ugorhat. De az év végére vonatkozó várakozások se túl fényesek: 16,5 százalékra várja a piac a decemberi árindexet.
A júliusi infláción még nem látszik az augusztus 1-én érvénybe lépett rezsidrágulás, de ennek ellenére is több tényező van, ami az árak gyorsuló ütemű emelkedéséhez vezet. Ilyen többek között a forint gyengülése, a különadók másodkörös, árakba beépülő hatása, a jövedékadó-emelés.
Az MNB még korábban úgy nyilatkozott, hogy 13-14 százalékos lehet a júliusi infláció, a 13 százalékos elemzői várakozás pedig ennek a sávnak az alján található. Az egy százalékpont feletti gyorsulás egy hónap alatt pedig erős bizonyíték az infláció erősödésére.
Júliusban még nem lesznek érezhetőek a bejelentett rezsiemelő intézkedések, viszont az extraprofitadó másodkörös hatásai igen. Továbbra is keresleti nyomást okoz az átlag feletti béremelés sok szektorban, illetve a hónap első felében történelmi mélypontra gyengülő forintárfolyam felfelé mutató kockázatokat jelent a vállalatok júliusi és augusztusi árazási döntéseinél
– mondta Kiss Péter, az Amundi elemzője. Halász Ágnes, az Unicredit közgazdásza pedig ennél is borúlátóbb. Szerinte az egyre erősödő drágulási hullám mára szinte minden terméket és szolgáltatást utolért. A forintgyengülésének hatására vélhetően gyors áttételekkel érvényesül a hónap folyamán, főként az importált élelmiszerek és iparcikkek körében, míg a piaci szolgáltatások áremelkedését a szabadidős szolgáltatásokkal kapcsolatos kereslet élénkülése is gyorsíthatta.
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








