Iránra nemzetközi nyomás nehezedik, az Egyesült Államok többször fenyegette katonai beavatkozással az országot.
Ingyen utazhatnak az ukrán menekültek a MÁV-on: több mint 62 ezeren érkeztek Magyarországra
Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra. Vasárnaptól ingyen utazhatnak a MÁV-START Zrt. járatain az egyértelműen azonosítható, Ukrajnából érkezett menekültek. Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már 156 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak szombaton 77,3 ezren keltek át a határon.
Ingyen utazhatnak a MÁV-START Zrt. járatain az egyértelműen azonosítható, Ukrajnából érkezett menekültek - írja a Magyar Narancs. Az információ először egy segítőcsoportban terjedt a Facebookon, ezért felhívták a MÁV-START ügyfélszolgálatát, ahol megerősítették a hírt.
Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Az összesítés szerint jóval többen érkeznek Magyarországra, mint ahányan Ukrajna felé tartanak, a két ország közös határszakaszán csütörtökön 19 978-an, pénteken 19 618-an, szombaton pedig 23 140-en érkeztek az országba.
A kilépők számában is emelkedést tapasztaltak, csütörtökön 5452-en, pénteken 5744-en, szombaton 7810-en távoztak valamelyik határátkelőhelyen át Ukrajnába. A megyei rendőr-főkapitányság azt is közölte, hogy a rendőrség teljes kapacitással üzemelteti mind az öt ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyet és biztosítja az Ukrajnából Magyarországra érkezők folyamatos belépését.
Mint írták, a rendőrök nem fordítanak vissza a határon senkit, aki Magyarországon keres menedéket, minden segítséget megadnak a háború viszontagságai elől menekülőknek.
Nem hagyják magukra azokat sem, akik menetrendi vagy anyagi okokból, családi, rokoni, baráti segítség híján nem tudnak a határátkelőhelyekről tovább indulni: őket menedékhelyekre kísérik, ahol kulturált körülmények között tartózkodhatnak és biztosítják ellátásukat - olvasható a police.hu oldalon.
A lengyelekhez is özönlenek a menekültek
Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már 156 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak szombaton 77,3 ezren keltek át a határon - közölték a lengyel határőrség Twitter közösségi honlapján. Beszámolók szerint folytatódnak a lengyel humanitárius és lőszerszállítmányok Ukrajnának.
A menekültek a közúti határátkelőkön keresztül érkeznek, de jönnek zsúfolt vonatokkal is. A TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízió helyi tudósítója szerint a délkelet-lengyelországi Przemysl város pályaudvarára az éjszaka folyamán több ilyen szerelvény is érkezett. Szombat óta közlekedik a Varsó és az ukrajnai lembergi körzet között ingázó, sérültek szállítására berendezett, de humanitárius segélyt is szállító mentővonat. Ezzel a lengyel belügyi tárca közleménye szerint vasárnap reggel 600 nőt és gyermeket hoztak el, sérültek nincsenek.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Ukrajnából érkezők nagy része továbbra is a már Lengyelországban élő rokonaihoz, ismerőseihez tart, növekszik azonban azoknak a száma, akik felkeresik a határ közelében létesített kilenc befogadóközpont valamelyikét.
Lengyelország újabb lőszerszállítmánya ért Ukrajnába - közölte vasárnap reggel Marcin Ociepa lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes. A védelmi tárca legutóbb pénteken tudatta, hogy Ukrajnába ért a lengyel lőszereket szállító konvoj.
Michal Dworczyk, a varsói kormányfői hivatal vezetője szombat este közölte: a lengyel állam stratégiai tartalékaiból humanitárius segélyszállítmányokat indítanak a lembergi körzetben Ukrajna keleti részeiből érkező menekültek számára létesített befogadóközpontok támogatására.
Vasárnap délután a Hrebenne lengyel-ukrán határátkelőn átadják a Lengyel Orvosi Misszió és a Lengyel Humanitárius Társaság segélyszervezeteknek az elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközök szállítmányát is. A lengyelországi egyházközségekben vasárnap, majd a hamvazószerdán is adománygyűjtést szervez a katolikus Caritas az ukrajnai partnerszervezet támogatására.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







