Drone flying over field at sunset

Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot hoz a fenntarthatóság (x)

PR
2021. május 11. 11:05

A visegrádi országok fenntarthatósági rendezvénye Budapesten

A fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik tematikai fókuszpontja éppen annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is.

2021. november 29. és december 5. között, a Hungexpon rendezik meg a visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében megvalósuló Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó célja inspiráló közeget biztosítani a politikai, gazdasági, pénzügyi és tudományos élet szereplőinek a párbeszédhez és a megoldások kereséséhez. A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó pedig olyan innovatív és fenntartható technológiákat mutat be a nagyközönség számára, amelyek egyszerre képesek formálni a jövő hétköznapjait és üzleti életét.

Azt, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem üzleti lehetőség is, jól mutatja, hogy Európában az intézményi befektetők 92 százaléka köti üzleti döntéseit a fenntarthatósági irányelvekhez. Sőt, a fenntarthatóság ma már kifejezett versenyelőny lehet bármely vállalkozás számára. Mindezt alátámasztja, hogy a zöld kötvények kibocsátása a 2012. évi 2,6 milliárd dollárról 2018-ban 167,6 milliárd dollárra nőtt. De ugyanezt demonstrálja, hogy egy, a Planet Budapest 2021 megbízásából készült kutatás szerint a magyarok 43 százaléka lenne hajlandó többet költeni környezetbarát termékekre.

A fenntarthatóságnak ma már jelentős a makrogazdasági súlya is, kiválóan jelzi ezt, hogy csak a környezetvédelmi ráfordítások értéke – a vállalatok, a háztartások és az állami intézmények költéseit összeadva – Magyarországon meghaladja az évi 735 milliárd forintot, illetve hogy a környezetvédelmi iparban dolgozók száma immáron eléri a 42 ezer főt. Figyelemre méltóak a globális számok is; a fenntarthatósági fordulat 2030-ig világszerte 24 millió új munkahelyet teremthet. A várakozások szerint többek között olyan területek szereznek fontos szerepet a jövő gazdaságában, mint a szén-dioxid-lábnyom csökkentésére irányuló technológiák, a fenntartható városok fejlesztését segítő megoldások, vagy éppen a víztisztítással kapcsolatos eljárások.

A Planet Budapest 2021-en belül megvalósuló Fejlődés Harmóniában a Természettel – Fenntarthatósági Expó célja, hogy a vállalati szféra képviselői ne csupán kihívásként, hanem lehetőségként is tekintsenek a fenntarthatóságra. Ennek érdekében a szakkiállítás célzottan támogatja az üzleti kapcsolatok építését, segítve ezzel a hazai és nemzetközi együttműködéseket. A kiállítói regisztráció már elindult, a részvételt fontolgató vállalkozásoknak érdemes mielőbb jelezni jelentkezési szándékukat a Planet Budapest hivatalos honlapján elérhető online jelentkezési felület kitöltésével.

(X)

NEKED AJÁNLJUK
Semjén Zsolt lemondott

Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2010 óta Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 25. 21:42
A Fidesz-közeli TV2 Csoport után a Balásy Gyula kormányközeli milliárdos nevével fémjelzett Lounge G...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?