Tudtad? Ha ezeket az ételeket eszed, sokáig fiatal maradhat a bőröd
Ahogy öregszünk, természetes kollagéntermelésünk csökkenni kezd, ami finom vonalak, ráncok és megereszkedett bőr megjelenéséhez vezet.
Ahogy öregszünk, természetes kollagéntermelésünk csökkenni kezd, ami finom vonalak, ráncok és megereszkedett bőr megjelenéséhez vezet.
Az oltott embereknél jelentősen csökkent a Covid utáni szövődmények kockázata
Csak a magyarok 43 százaléka szerint valószínű, hogy egy új pandémia törhet ki, pedig a WHO nemrég figyelmeztetett az X betegség veszélyeire.
Kiemelten fontos a váratlan egészségügyi kiadásokra történő takarékoskodás a hazai munkavállalók körében, ám a valóságban – főként anyagi nehézségek miatt – csupán mintegy felük tesz félre erre a célra.
A szakértő kiemelte továbbá az egészséges és változatos étrend jelentőségét a krónikus betegségekkel - így a rákkal - szembeni védekezésben is.
Néhány esetben az érintett betegek a helyszínen egészségügyi ellátásban részesültek, kórházi ápolás nem vált szükségessé.
Nem szabad megfeledkezni a megfelelő ápolásról, hogy az új tetoválást gondok nélkül, egészségesen tudjuk viselni.
Covid örökítőanyag emelkedés detektálható Egerben, Szegeden és a vizsgált Budapest környéki agglomerációs települések szennyvízmintáiban.
Március elsejétől a háziorvosoknak kell digitális időpontot foglalniuk a beutalóköteles ellátásokra a pácienseiknek, de sok rendelőben nincsenek megfelelő technikai feltételek.
A tetőzés már megtörtént és csökken a betegszám, de még mindig rengeteg a fertőzött.
Egy friss felmérés szerint egyre többen fordulnak a húsmentes táplálkozás irányába. Mivel indokolják az éles váltást?
Vesénk, szívünk és vércukorszintünk megbetegedésének dominóeffektusa. A Földön több, mint egymilliárd embert érintenek veseproblémák, szívelégtelenség vagy kettes típusú cukorbetegség.
Egyre fiatalabb korosztálynál diagnosztizálják a végbéldaganatot, a tendenciák szerint öt éven belül minden negyedik-ötödik beteg az 50 éven aluli korosztályból kerül majd ki.
A Red Bull bejelentette legújabb, limitált kiadású termékét, amely a nyári szezonra időzítve kerül piacra.
A minimális edzésküszöb az életkorunktól függően változik: míg 35 év alatt egy is elég lehet, az afölöttieknek valószínűleg heti kétszeri edzésre van szükségük.
Az állami egészségügy egyre riasztóbb számokat produkál, tehát logikus lépés, hogy a magánszolgáltatókat is be akarja vonni a feladatellátásba.
A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül egy parotitis epidemica és egy pertussis megbetegedés gyanúját jelentették.
Több mint tíz éve ültették el az első homoktöviscserjéket a Szolnok melletti Tenyőszigeten.
Új kutatások rámutattak az ultrafeldolgozott élelmiszerek, mint például a chipsek és csomagolt snackek hatására az emberi szervezetben.
A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a stressz rendkívül romboló hatással van a munkavállalók termelékenységére, jólétére és társadalmi kapcsolataira.
A Belügyminisztérium összesen 312 olyan stratégiai gyógyszerhatóanyagot sorolt fel egy rendeletben, amelyek szükségesek a hazai betegellátás biztonságos fenntartásához.
A D-vitamin talán a legdivatosabb vitamin, hiányát számos betegséggel hozzák összefüggésbe. Nem véletlenül épült erre hatalmas forgalmat bonyolító táplálékkiegészítő-ipar.
Tudósok új módszert fejlesztettek ki a szerveink életkorának megbecslésére: ez nagy segítségünkre lehet egyes súlyso betegségek kiszíűrésében.
Ha előre gondolkodunk, járhat 100 százalékos táppénz is betegség esetén, hogy ne okozzon nagy kiesést egy váratlan betegség.