A világ legjobb kórháza idén az amerikai Mayo Clinic lett, miközben a dobogó második helyére egy kanadai intézmény került.
Átlépte a kétezret az ebolajárvány halálos áldozatainak száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol a rekordgyorsasággal terjedő, Bundibugyo-törzzsel fertőző kórokozó ellen jelenleg sem engedélyezett vakcina, sem jóváhagyott kezelés nem áll rendelkezésre - számolt be a Reuters.
A kongói közegészségügyi hatóságok legfrissebb, kedden közzétett adatai szerint az ország öt tartományában már 4381 megerősített esetet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig elérte a 2011-et. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította a járványt, amely a szomszédos Ugandára is átterjedt.
A mostani gócpont – amely Kongó tizenhetedik ebolajárványa – a vírus Bundibugyo-törzséhez kapcsolódik, amely ellen korábban nem fejlesztettek ki sem oltóanyagot, sem célzott terápiát. A késői felismerés, a fegyveres konfliktusok és a túlterhelt egészségügyi rendszer egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a fertőzés a korábbi járványoknál gyorsabban terjedjen.
A Science című tudományos folyóiratban múlt hónapban megjelent tanulmány szerint a terjedés már januárban vagy még korábban megkezdődhetett Ituri tartományban, ahol a kutatók január közepe és május 15. között több mint ötszáz gyanús esetet azonosítottak.
A járvány terjedési üteme példátlan. A 2014 és 2016 közötti nyugat-afrikai ebolajárvány idején – amely 28 616 megbetegedéssel és 11 310 halálesettel a történelem legnagyobbja volt – a járványhelyzet kihirdetése után csaknem öt hónapba telt, mire az áldozatok száma elérte az ezret. A mostani kongói járványban kevesebb mint három hónap alatt lépte át a kétezer főt a halálozások száma.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 2018–2020-as kongói járvány idején ehhez még több mint tizenkét hónapra volt szükség, most viszont az áldozatok száma alig egy hónap alatt ugrott ezerről kétezerre. Az érintett területeken az egészségügyi felszerelések hiánya és a feszült biztonsági helyzet egyaránt megnehezíti a kontaktkutatást, a betegek elkülönítését, valamint a járvány megfékezését.







