A bíróság döntése értelmében a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra: szándékosan vállalt olyan munkát, ahol kiskorúak közelébe férkőzhetett.
Eltűnt gránátot keres a rendőrség: a Dunában találták, de a bejelentés után nyoma veszett - nagyon veszélyes lehet, a lakosság segítségét kérik
Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az ügyben rendőrségi eljárás indult.
A BRFK a rendőrség honlapján hétfőn megjelent közleményében azt kérte, hogy aki bármit tud a tárgyról vagy annak hollétéről, haladéktalanul értesítse a rendőrséget a központi segélyhívón. A BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet - írták. Azt írták, hogy egy férfi hétfőn személyesen jelentette be a XXII. kerületi rendőrkapitányságon, hogy a Nagytétényi út és a Tóth József utca közelében a Duna alacsony vízállása miatt láthatóvá vált meder iszapjában egy lövedéknek látszó, rozsdás tárgyat talált, amelyről fényképet is készített.
A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, de már nem találták meg a tárgyat, csupán annak a helyét azonosították. Az adatok szerint a tárgy a bejelentés és a rendőrök kiérkezése között tűnt el; információk alapján feltételezhető, hogy valaki elvitte.
A bejelentő fényképei alapján nem zárható ki, hogy a fotókon látható eszköz egy második világháborús tüzérségi gránát. A rendőrség az ügyben szakértőt rendelt ki - tették hozzá. Figyelmeztettek arra, hogy ha valaki megtalálta vagy magához vette a tárgyat, semmiképpen ne mozgassa tovább, ne próbálja szétszerelni vagy elszállítani.
Ha valóban robbanótestről van szó, akkor a működésbe lépése súlyos, akár halálos sérüléseket is okozhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A több évtizede földben vagy vízben fekvő robbanóeszközök ma is veszélyesek lehetnek, ezért kezelésüket kizárólag tűzszerész szakemberek végezhetik - emelték ki. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.
Egyúttal arra figyelmeztették a lakosságot, hogy a Duna medréből előbukkanó tárgyakat ne mozdítsák el, ne vigyék magukkal, és lehetőség szerint ne nyúljanak hozzá. Ha a talált tárgy veszélyesnek tűnik, vagy felmerül a gyanú, hogy robbanóeszköz vagy lőszer lehet, akkor biztonságos távolságból tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számon - kérték a közleményben.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






