A világszerte elterjedt, gyomorégés elleni gyógyszerek – különösen az omeprazol hatóanyagú készítmények – hosszú távú szedése súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.
Újabb halálos vírus csaphat le Európára: már sejtik, honnan kerülhet a kontinensre, ebből még baj lehet
Kelet-Afrikában növekvő járványveszélyt okoz a nyersanyag-kitermelés, amely elősegíti az ember és vadon élő állatok közötti érintkezést, így a halálos vírusok könnyebben terjedhetnek át emberekre. Német szakértők szerint a helyi egészségügyi rendszerek megerősítése nemcsak afrikai, hanem európai érdek is a globális biztonság és az ellátási láncok védelme szempontjából.
Német járványügyi szakértők figyelmeztetést tettek közzé a Handelsblattban, amelyben rámutatnak, hogy Kelet-Afrikában a nyersanyag-kitermelés fokozódása miatt emelkedik a járványkockázat. Christian Drosten, a berlini Charité virológiai intézetének igazgatója, Anna Sophie Herken, a GIZ igazgatósági tagja és Andrea Ariik Malueth, a Kelet-afrikai Közösség főtitkárhelyettese közös felhívásukban hangsúlyozzák, hogy a régióban bányászott stratégiai nyersanyagok – köztük a koltán, az ón és a lítium – kitermelése elősegíti a zoonózisok kialakulását - írja a Portfolio.
A zoonózis során állati vírusok kerülnek át emberi szervezetbe. A szakértők egy 2008-as esetet idéznek fel, amikor egy holland nő Ugandában, feltehetően a Maramagambo-erdő denevérbarlangjában fertőződött meg a Marburg-vírussal, amely akár 88 százalékos halálozási aránnyal járó vérzéses lázat okoz. A fertőzés akkor nem terjedt tovább Európában, köszönhetően a hatékony kórházi intézkedéseknek.
Ezzel szemben 2024-ben egy ruandai bányász hasonló fertőzése már 15 halálesetet eredményezett, köztük több egészségügyi dolgozóét is. A szakértők rámutatnak, hogy Kelet-Afrika biológiai sokfélesége miatt a világjárványok egyik legveszélyeztetettebb térsége. A helyzetet súlyosbítja, hogy a népesség az elmúlt 15 évben több mint 100 millió fővel gyarapodott, miközben az erdőirtás, a túlzott vadászat és az állattenyésztési nehézségek miatt sokan vadhús fogyasztására kényszerülnek, jelentősen növelve a kórokozóknak való kitettséget.
A szerzők figyelmeztetnek: ha egy jelenleg korlátozottan terjedő vírus – mint a Marburg vagy az Ebola – légúti terjedésre adaptálódna, egyetlen fertőzött utazó is globális járványt indíthatna el. A megelőzéshez és a gyors reagáláshoz azonban sok térségben hiányoznak az alapvető járványügyi kapacitások: laboratóriumok, védőfelszerelések és képzett szakemberek.
A 2024-es ruandai Marburg-járvány ugyanakkor pozitív példát is mutat: a Charité és a német Robert Koch Intézet támogatásával – diagnosztikai, kezelésbiztonsági és védőfelszerelés-használati képzésekkel – sikerült korlátozni a következményeket. Ez is bizonyítja, hogy a tervezés és tudásátadás hatékonyabb védelmet nyújt, mint bármely más beavatkozás.
A 2014-es nyugat-afrikai Ebola-járvány – közel 30 ezer fertőzéssel és több mint 11 ezer halálos áldozattal – rávilágított, milyen gyorsan elszabadulhatnak a fertőzések korai felismerés nélkül. Ezért a Kelet-afrikai Közösség és a német fejlesztési minisztérium megbízásából működő GIZ együtt erősítik a helyi egészségügyi rendszereket és növelik a járványmegelőzési kapacitásokat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gazdasági szempontok is jelentősek: a német fejlesztéspolitika támogatja az egységes engedélyezési rendszerek kialakítását Kelet-Afrikában, ami javítja a régiós ellátást és kiszámítható kereteket biztosít európai befektetők számára. Német vállalatok már jelen vannak a bővülő ruandai és ugandai egészségügyi piacokon.
A vakcinagyártás terén is komoly hiányosságok mutatkoznak: jelenleg az Afrikában szükséges oltóanyagok kevesebb mint egy százalékát állítják elő a kontinensen. Németország ezért támogatja az afrikai kapacitások kialakítását, többek között Ghánában segíti az oltóanyag-fejlesztést. A cél, hogy 2040-re a szükséges vakcinák mintegy 60 százaléka Afrikában készüljön. Ennek egyik szimbóluma a Ruandában létesülő új mobil mRNS-gyártó üzem, amelyhez német és európai szereplők is hozzájárulnak.
A szakértők hangsúlyozzák: "mindez jelentős pénzügyi és szervezési erőforrást igényel, ám Európa alapérdeke." Az afrikai járványok helyben történő megfékezése nemcsak életeket ment világszerte, hanem a stabil egészségügyi rendszerek hozzájárulnak a régiós stabilitáshoz és a globális ellátási láncok biztonságához is. A kelet-afrikai egészségügybe irányuló fejlesztési beruházások ezért nem pusztán szolidaritási gesztusok, hanem a nemzetközi biztonságpolitika részét képezik.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







