Az érdemi változásokhoz olyan kérdésekről is nyíltan kell beszélni, amelyeket a hazai politika eddig igyekezett elkerülni.
A rövid nappalok, a kevesebb természetes fény és az év végi–év eleji fokozott terhelés sokaknál hangulati romláshoz vezethet a téli hónapokban. Bár az időszakos fáradtság és lehangoltság gyakori, fontos felismerni, mikor lépjük át azt a határt, ahol már szakember segítségére van szükség. Klinikai szakpszichológus segítségével arra hívják fel a figyelmet, hogy a testi egészség megőrzése mellett a mentális jóllét tudatos karbantartása is kulcsfontosságú.
Hazánkban a depresszió és a hangulatzavarok nem számítanak ritka jelenségnek: a becslések szerint minden hatodik felnőttet érint élete során a súlyos depresszió, és a nők körében – a NEAK adatai alapján – nagyjából kétszer olyan gyakran fordul elő, mint a férfiaknál. Ezt az adatot megerősíti, hogy a nők gyakrabban számolnak be hangulatzavarokról, depressziós tünetekről és ezek következményeiről, miközben a férfiaknál a kevesebb segítségkérés és a rejtettebb tünetek miatt a problémát gyakran későn ismerik fel.
A szezonális depresszió, közismert nevén téli depresszió, nem önálló betegség, hanem a depresszió olyan formája, amely jellemzően késő ősszel és télen jelentkezik, majd tavasszal enyhül.
A különbség a téli levertség és a klinikai értelemben vett depresszió között elsősorban a tünetek tartósságában, intenzitásában és a mindennapi működésre gyakorolt hatásában ragadható meg
– hangsúlyozza Stoll Dániel, klinikai szakpszichológus, a Budai Egészségközpont munkatársa. Ha a lehangoltság, az örömérzés csökkenése legalább két héten át fennáll, és érdemi teljesítményromlással, visszahúzódással vagy kimerültséggel jár, érdemes szakemberhez fordulni.
A szakértő szerint a téli időszak több szempontból is elősegíti a depressziós tünetek kialakulását és felerősödését. A kevesebb fény és a rossz idő miatt csökken a spontán aktivitás és a társas érintkezés, miközben a stressz és a teljesítményelvárások gyakran nem mérséklődnek.
A kevesebb természetes fény a cirkadián ritmusra is hatással van, ami rontja az alvásminőséget és az energiaszintet. Ez könnyen egy önfenntartó körforgáshoz vezethet: kevesebb aktivitás, kevesebb pozitív élmény, további hangulatromlás
- figyelmeztet Stoll Dániel. A téli depresszió gyakran nem csak szomorúság formájában jelentkezik. Jellemző tünet lehet még a fokozott alvásigény, a szénhidrátéhség, a súlygyarapodás, a tartós fáradtság, valamint a motiváció és a koncentráció csökkenése is.
A megelőzésben és az enyhébb tünetek csökkentésében sokat segíthetnek az apró, de következetes életmódbeli változtatások.
A stabil alvásritmus, rendszeres ébredési idő fenntartásával, a rendszeres – akár mérsékelt – testmozgás, a természetes fény tudatos keresése és a társas kapcsolatok fenntartása mind védőfaktorok lehetnek
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– emeli ki Stoll Dániel. Ugyanakkor hangsúlyozza: kifejezett, tartós tünetek esetén ezek nem helyettesítik a szakember által nyújtott ellátást.
Budai József, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint a mentális egészség témája ma már megkerülhetetlen.
Egyre többen ismerik fel, hogy az egészség nem csupán fizikai állapot kérdése. Ahogyan odafigyelünk a mozgásra, a szűrővizsgálatokra vagy a helyes táplálkozásra, ugyanúgy fontos a lelki egyensúly megőrzése is
– hangsúlyozza az egészségpénztár vezetője.
Sokan nem tudják, de pszichológiai tanácsadás igénybevételére is felhasználható az egészségpénztári egyenleg. A tudatosság, a megelőzés és a segítségkérés normalizálása hosszú távon nemcsak az egyén, hanem a közösség számára is érték.
A téli hónapok érzelmi kihívásai nem gyengeséget, hanem emberi reakciókat tükröznek. A szakértők egyetértenek abban: minél korábban figyelünk a jelekre, vagy akár tudatos rutint építünk fel, ami segít az egyensúlyban maradásban, annál nagyobb az esély arra, hogy a tél ne a kimerülésről, hanem a feltöltődésről szóljon.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








