Holttest üres címkével. Coronavírus áldozat.

Brutális betegség csaphat le az emberiségre: extrém magas a halálozási aránya

2025. május 21. 09:20

Brazíliában megjelent a magas halálozási rátával járó madárinfluenza (H5N1), ami miatt több ország és az Európai Unió is felfüggesztette a brazil csirkehús importját. A vírus elsősorban madarakat fertőz, de ritkán emberekre is átterjedhet, akiknél súlyos, akár halálos kimenetelű megbetegedést okozhat - írta a Portfolio.

Május 16-án Brazília megerősítette az első madárinfluenza-kitörést egy kereskedelmi baromfitelepen Rio Grande do Sul államban, amire válaszul számos ország és az EU is importkorlátozásokat vezetett be. Három nappal később a brazil hatóságok hat újabb lehetséges esetet kezdtek vizsgálni.

A H5N1 madárinfluenza-vírus altípust először 1996-ban azonosították Kínában madarakban, majd 1997-ben Hongkongban emberi fertőzéseket is regisztráltak. A kórokozó főként vadmadarak és baromfik között terjed, de alkalmanként emlősöket – macskákat, kutyákat, fókákat – és ritkán embereket is megfertőzhet.

Az emberi fertőzés jellemzően fertőzött állatokkal való közvetlen érintkezés útján történik, például beteg szárnyasok kezelése vagy feldolgozása során. A betegség tünetei között szerepel a magas láz, súlyos légúti panaszok, tüdőgyulladás és légzési elégtelenség.

Az ismert emberi eseteknél a halálozási arány rendkívül magas, körülbelül 50 százalék. Mivel azonban a vírus ritkán fertőz meg embereket, a lakosságra jelentett kockázata eddig alacsony maradt. A kezelésben néhány antivirális gyógyszer, mint az oszeltamivir vagy a zanamivir hatásos lehet, bár egyes vírustörzsek rezisztenssé válhatnak ezekre.

Az utóbbi években aggodalomra ad okot, hogy a vírus egyre több emlősfajt fertőz meg, ami növelheti az emberre való átterjedés kockázatát. 2024-től egyes országokban, például az Egyesült Államokban már szarvasmarhákban is kimutatták, ami új terjedési módot jelenthet.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, valamint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság legfrissebb jelentése szerint a madárinfluenza vírusai növekvő veszélyt jelentenek az emberi egészségre.

A H5N1 emberi fertőzése három fő szakaszra osztható. Az inkubációs időszak 2-10 nap, átlagosan 3-5 nap, amikor a beteg még tünetmentes, de a vírus már szaporodik a szervezetben. Az akut szakaszban (4-7 nap) kezdetben influenzaszerű tünetek jelentkeznek: magas láz, torokfájás, köhögés, izomfájdalom, fejfájás, valamint gyakran hasmenés és hányás is.

A betegség 3-5. napján a légzőszervi tünetek gyorsan súlyosbodnak: erős köhögés, légszomj, tüdőgyulladás alakul ki, súlyos esetben akut légzési distressz szindróma (ARDS) fejlődhet ki. A betegek többsége 4-7 napon belül kórházi ellátásra szorul.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kritikus szakaszban vagy a beteg felépül, ami 10-30 napig tarthat, vagy bekövetkezik a halál, jellemzően 5-10 napon belül, súlyos légzési vagy többszervi elégtelenség miatt. A felépülő betegek hetekig gyengék maradhatnak, és maradandó tüdőkárosodás is előfordulhat.

A WHO adatai szerint 2003-2023 között 873 laboratóriumilag igazolt emberi esetből 458 végződött halállal, ami 52 százalékos halálozási arányt jelent. Ez országonként jelentősen eltérhet: Indonéziában például 84 százalék, míg Egyiptomban 33 százalék volt a halálozási ráta.

A magas halálozási arány több tényezőre vezethető vissza: a vírus magas virulenciájára, a gyors állapotromlásra, a korlátozott terápiás lehetőségekre, valamint arra, hogy bizonyos csoportok – gyermekek, fiatal felnőttek és legyengült immunrendszerűek – különösen veszélyeztetettek.

Fontos megjegyezni, hogy a hivatalos halálozási arány a laboratóriumilag igazolt, többnyire súlyos eseteken alapul. Ha az esetlegesen előforduló enyhe vagy tünetmentes fertőzéseket is figyelembe vennénk, a valódi halálozási arány alacsonyabb, talán 10-20 százalék körüli lehetne, de erre vonatkozóan nincs elegendő adat.

A betegség kezelése elsősorban antivirális szerekkel történik, amelyek azonban csak a korai szakaszban hatékonyak. Specifikus terápia nem létezik, és bár több H5N1 vakcinát is kifejlesztettek járványügyi tartalékként, ezek széles körben nem érhetők el.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem