Ferenc pápának továbbra is kórházi terápiára van szüksége, légzési fizioterápiára, valamint mozgásterápiára.

Nem lehet konkrét eseményhez kötni, miért lettek hirtelen megint nagyon aktívak az oltásellenes szülők hazánkban. Az azonban rendkívül fontos lenne, hogy az egészségügyi döntéshozók is végre megértessék mindenkivel: a kötelező oltások nem véletlenül kötelezőek, súlyos betegségektől menthetik meg a gyerekeket.
Százával indulnak a perek a háziorvosok ellen, mert nem hajlandók olyan orvosi szakvélményt kiadni, mellyel a gyerekek felmentést kaphatnának a kötelező védőoltások alól - erről lapunk is beszámolt ma. A sorozatos perekben a szülők nem egy esetben kártérítést is követelnek az orvosoktól arra hivatkozva, hogy "gyermekük személyiségi jogait" sérti meg az orvos azzal, hogy nem segít felmentést kieszközölni az oltás alól.
Az mindenesetre megnyugtató, hogy mint egy konferencián korábban elhangzott, még egyetlen orvost sem marasztaltak el azért, mert megtagadta a hamis szakvélemény kiadását. Miért éppen most erősödött fel az oltásellenés mozgalom, és egyáltalán mi a bajuk a védőoltásokkal? És milyen felelőssége van az egészségügyi rendszernek abban, hogy a veszélyes oltássellenesség ne terjedjen tovább?
Ezerszer cáfolták, hogy az oltás autizmust okoz
1993-ban egy Andrew Wakefield nevű brit orvos nagy feltűnést keltett azzal a tanulmányával, hogy a gyerekeknek adott, kanyaró elleni védőoltás egyik melléhatása lehet a Crohn-betegség, vagyis a vastagbélgyulladás kialakulása. Később az orvos egyre többször írt arról, hogy bizonyos védőoltások autizmust okoznak: ezzel jelentős pánikot váltott ki több százezer szülőből világszerte.
A tanulmánynak egyetlen jelentős hibája volt: nem voltak igazak a megállapításai. A valótlan tartalmú megállapításokért Wakefield nem praktizálhatott többet, ám azóta az oltásellenes mozgalom egyik legtöbbet idézett megmondóembere, és bár az autizmus és a védőoltások kapcsolatát az eltelt három évtizedben ezernyi tanulmány cáfolta, az oltásellenes hangok továbbra is idézik és terjesztik a hamis megállapítást.
Szerveződnek az oltásellenes szülők
Boldogkői Zsolt biológus, a Szegedi Tudományegyetem professzora a Pénzcentrumnak azt mondta: bár valóban észrevehető a hasonló esetek elszaporodása, nem lehet egy konlrét eseményhez kötni, egyszerűen az interneten most jobb lett a szervezettség az oltáskritikus közösségekben.
Szerintem a közösségi média szervező ereje az oka, hogy most ennyire feléledt az oltásellenésség, konkrétabb eseményhez kötni én nem tudom. Azok az emberek, akiknek ilyen gondolatai vannak, egymásra találnak, egymást "fűzik", erősítik
- mondta Boldogkői Zsolt. Azt is hozzátette, hogy a hazai oltási rendszer az egyik legjobbnak és leginkább szabályozottnak számít nemcsak Európában, de világszinten is, ami örvendetes tény. Az persze már kevésbé, hogy a tudatlanság egyre komolyabb mértékben terjed.
Azt azért érdemes tudni, hogy a hazai oltási rendszer az egyik legjobb a világon. Részben a régi rendszerből örököltük ezt a dolgot, de új oltások is - kötelező és ajánlott egyaránt - keletkeztek már a rendszerváltás után is. Úgy tűnik, hogy az egészségügyi hatóság, a kormányzat ezt így komolyan veszi. Fontos megjegyezni, hogy itt rendszerint laikus fülekről van szó, a szülőknek jellemzően fogalma sincs az oltások biológiai hátteréről
- fogalmazott a biológus.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rengeteg az álhír az oltásokról
Boldogkői Zsolt elmondta, hogy az oltásokkal kapcsolatban gyakorlatilag évtizedek óta kiirthatatlanok az álhírek, melyek most jellemzően a közösségi médiában kaptak táptalajt. A legjobb példája ennek az a konspirációs teória, hogy a védőoltások autizmust okoznak - ezt a tételt azóta szerszer cáfolták meg, mégis erősen tartja magát a hasonló gondolkodású közösségekben.
Az emberben vannak negatív ösztönök, amik fölébreszthetők, a félelmek, a mérgektől való tartás, hogy így mondjam: tehát valamilyen méregnek gondolják, és a neten terjengenek is különféle álhírek, vagy esetleg olyan hírek, amik jelentősen el vannak túlozva. Ugyanúgy, mint a gyógyszereknek, az oltásoknak is vannak bizonyos szintű mellékhatásai, és erre fókuszálnak, tele vannak álhírekkel, komoly túlzásokkal
- mondta Boldogkői Zsolt. Hozzátette még: nagyon fontos lenne, hogy a szülők megfelelően tájékozódjanak, de felelőssége van az egészségügyi rendszernek is, hogy a megfelelő információkat juttassa el a szülőknek, különösen akkor, ha gyerekét "felmentetni" akarná a kötelező védőoltások alól.
Egyrészről nyilván a szülői aggodalom is párosulhat ezzel a dologgal, hogy mi történik, hogyha a gyerekekbe majd még egy oltást fecskendezünk. Másrészt viszont a szülői alapállásnak annak kéne lenni, hogy utánanézzenek, hogy mi a valódi helyzet. Itt lenne a szerepe a tudományos és orvosi közösségnek, hogy sokkal nagyobb szerepet kéne bevállalni, hogy fellépnek ezek ellen, és hitelesen tájékoztatnak. Be kell jutni az ő véleménybuborékukba, ami azonban nagyon zárt dolog. Én ezt próbáltam meg annak idején, amikor elvállaltam a vitákat ezekkel az emberekkel: hogy milyen hatása volt az egy más kérdés, nehéz megítélni, de valahogy ezt meg kell tenni, mert itt nem csak az oltásellenesség van jelen, hanem eleve a globális tudományellenesség világszerte sokkal komolyabb problémákat fog szülni
- zárta gondolatait a biológus.
Magyarországon egyébként komoly szankciókkal néz szembe, aki egyrészt az orvost ígyekszik így vagy úgy korrumpálni egy hamis szakvélemény kiadása érdekében, de ennál is súlyosabb, ha a gyereküknek nem adatják be a kötelező védőoltásokat. Szélsőséges esetben a családból is kiemelhetik a csemetét, arra az időre legalábbis, amíg a kötelező oltást, oltásokat meg nem kapja. Ha ez megtörténik, akkor a gyermek visszakerülhet a családjába.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025



Nem tamasztjak ala azt, hogy az oltasok autizmust okoznanak.
Ne doljetek be neki.
“Nincs olyan tudományos eredmény, amely azt mutatná, hogy az oltások autizmust okoznak" ... kivéve ezeket a közzétett tanulmányokat, amelyek azt mutatják, hogy az oltások autizmust okoznak:
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3878266/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21623535/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/25377033/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24995277/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/12145534/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21058170/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22099159/
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3364648/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17454560/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/19106436/
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3774468/
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3697751/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21299355/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21907498/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11339848/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17674242/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21993250/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/15780490/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/12933322/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/16870260/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/19043938/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/12142947/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24675092/
Okozati összefüggés a vakcinák által kiváltott immunitás és az autizmus között:
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/12849883/
Finom DNS-változások és a vakcinák túlzott használata az autizmusban:
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3364648/
https://x.com/melgibsonnew/status...33734480035
Van még kérdés?