13 °C Budapest
pills medicine pharmacy

Figyelem, súlyos mentális zavarokat okozhat az ismert asztmagyógyszer: öngyilkosságokat is kötnek már hozzá

2024. november 22. 18:15

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) kutatói új megállapításokat tettek egy széles körben felírt asztma elleni gyógyszerrel kapcsolatban. A vizsgálatok szerint a Singulair márkanéven, illetve montelukaszt néven ismert készítmény egyes betegeknél súlyos mentális problémákat okozhat. Az eredmények egy tudományos előadás keretében ismertették - számolt be a Reuters.

A kutatók megállapították, hogy a gyógyszer több, a pszichiátriai működés szempontjából kritikus agyi receptorhoz kötődik. Ez az eredmény ellentmond a korábbi állításoknak, miszerint a szer agyban való eloszlása "minimális" lenne.

A Singulair 1998-as bevezetése óta rendkívül sikeres terméknek bizonyult a Merck & Co számára. A tabletta formájában kínált gyógyszer az inhalátorok alternatívájaként jelent meg a piacon. A vállalat kezdeti reklámkampányában azt hangsúlyozta, hogy a mellékhatások "hasonlóak egy cukorkáéhoz".

Jessica Oliphant, az FDA Nemzeti Toxikológiai Kutatóközpontjának igazgatóhelyettese egy szakmai rendezvényen ismertette a legújabb eredményeket. "Ezek az adatok azt jelzik, hogy a montelukaszt a legmagasabb mértékben az agy azon régióiban jelenik meg, amelyekről ismert, hogy részt vesznek a pszichiátriai hatásokban" - mondta.

Az új kutatási eredmények alátámasztják a korábbi tudományos vizsgálatokat, amelyek szerint a montelukaszt a kísérleti patkányok agyában is megjelent. A szakértők szerint további vizsgálatokra van szükség annak megértéséhez, hogy a gyógyszer hogyan halmozódik fel az idegrendszerben.

Julia Marschallinger és Ludwig Aigner, az osztrák Molekuláris Regeneratív Orvostudományi Intézet kutatói a Reutersnek nyilatkozva megerősítették, hogy az új adatok szerint a montelukaszt jelentős mennyiségben lehet jelen az azt szedők agyában. Az érintett receptorok többek között a hangulat, az impulzuskontroll, a megismerés és az alvás szabályozásában játszanak szerepet.

Határozottan okoz valamit, ami aggasztó

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- fogalmazott Marschallinger a gyógyszer hatásával kapcsolatban.

Az FDA 2020-ban hangsúlyos figyelmeztetéssel egészítette ki a montelukaszt felírási címkéjét, amely a súlyos mentális egészségügyi kockázatokra, például az öngyilkos gondolatokra vagy cselekedetekre hívja fel a figyelmet. Az ügynökség közölte, hogy egyelőre nem tervezi a gyógyszercímke további frissítését az új előadás adatai alapján.

A Merck utódjaként létrejött Organon, amely jelenleg a Singulairt forgalmazza, egy nyilatkozatban kijelentette, hogy bízik a gyógyszer biztonsági profiljában. "A Singulair termékcímkéje megfelelő információkat tartalmaz az előnyeiről, kockázatairól és a bejelentett mellékhatásokról" - közölte a vállalat.

A Reuters tavaly arról számolt be, hogy az FDA-hoz több ezer olyan betegről érkezett jelentés, akiknél depresszió, öngyilkos gondolatok és viselkedés vagy más pszichiátriai problémák jelentkeztek a montelukaszt használata során. 2019-ig az FDA 82, a Singulairrel és generikus változataival összefüggésbe hozható öngyilkosságot regisztrált, amelyek közül legalább 31 eset 19 éves vagy annál fiatalabb személyt érintett.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?