Az énekes 74 éves volt.
A norvég üzleti élet egyik legismertebb alakja, Olav Thon 101 éves korában elhunyt. A milliárdos vállalkozó, akit jellegzetes piros sapkájáról ismertek, fiatalon bőr- és rókabőr-kereskedelemmel kezdte pályafutását, majd Norvégia egyik legnagyobb ingatlanbirodalmát építette fel. Halálhírét szombaton jelentette be cége, az Olav Thon Gruppen - írta meg az ABC News.
"Nagy szomorúsággal értesültünk ma arról, hogy Olav Thon elhunyt" - állt a vállalat közleményében. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Thon 1923. június 29-én született az Oslótól északnyugatra fekvő Hallingdal-völgyben, Ål faluban. Bár eredetileg orvosi pályára készült, a második világháború keresztülhúzta terveit. Ehelyett szőrméért tartott állatok tenyésztésével kezdett foglalkozni otthoni farmján.
A bőrkereskedelemből szerzett tőkéjét később az ingatlanpiacon fektette be. 1950-ben vásárolta meg első lakóházát, ami egy hatalmas birodalom kezdetét jelentette. Az évek során felépített vállalatcsoportja ma már több ezer alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 80 bevásárlóközpontot üzemeltet Norvégiában és Svédországban. Emellett mintegy 90 szálloda is a tulajdonában van ezekben az országokban, valamint Belgiumban, Dániában és Hollandiában.
Thon 2013-ban létrehozta az Olav Thon Alapítványt, amelyre vagyona jelentős részét átruházta. Ismert volt természetszeretetéről és a norvégiai turizmus támogatásáról. Jótékonysági tevékenysége kiterjedt az orvosi kutatások finanszírozására is, különös tekintettel az izom- és csontrendszeri betegségekre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A milliárdos magánélete is figyelmet kapott: 2018-ban elvesztette társát, Inge-Johanne Thont, akivel hosszú évtizedekig volt együtt. A következő évben, 95 éves korában újra megnősült, Sissel Berdal Hagát vette feleségül az oslói Hotel Bristolban, amely történetesen az első szálloda volt, amit 1974-ben megvásárolt.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








