Milliónyian szedjük ezeket a pirulákat naponta: nem is tudjuk milyen veszélyes, még a vesénk is rámehet

Nem véletlen a fájdalomcsillapítókkal kapcsolatosan fokozatosan előretörő - a használatukat mérséklő - kampány, s mellette - csak példaként - a szénhidrátok, a cukor, sőt az édesítőszerek mellőzése!
Bár mindegyik - a számunkra traumaszerűen ható - káros hatásokkal operál, ám a háttérben sokkal komolyabb jelenség húzódik.
Részletes választ kapunk, ha elolvassuk Dr. Anna Lembke könyvét, aki az USÁ-ban (Stanford) addiktológus, és több évtizedes terapeuta gyakorlata is van, s hozzá fűződik a "dopamin-rezisztencia" fogalmának a népszerűsítése.
Egy - látszólag - jó hírrel indít: A lassan több mint fél évszázados múltra visszatekintő fogyasztói társadalmunkban, a fejlett nyugati kultúrában a többség számára a bőség, a kényelem, a könnyen elérhető élvezetek sokasága uralkodott el, s mellette az a szinte kényszeres szokás, hogy igyekszünk az életünkből minden kellemetlenséget, köztük a fájdalmakat is kiküszöbölni. Mégis boldogtalannak érezzük életünket, noha fényűzőbb létet élünk, mint a középkorban a királyi udvar. S újabb és újabb élvezetekkel (pl. édességek, chipszek) igyekszünk rossz közérzetünkön úrrá lenni. A jólétünket NEM érezzük elég jónak, noha ami minket körülvesz, az maga a hedonizmus. S ma ez a hedonizmus paradox csapdája, amelyet az állatvilágból örökölt hormonálisan támogatott mechanizmusunk okoz.
Egy közös(!) élvezet/fájdalom központunk van, amelyet a biokémiánk egyensúlyban kíván tartani. Nem csak a fájdalmak során termel endorfin, annak enyhítésére, hanem a sok élvezeti lehetőség, amely dopamintermelésre sarkall, megterheli ezt a központot, s évtizedek alatt elbillen az egyensúlya a fájdalom irányába. Vagyis éppen a kisebb fájdalmak letompítása, illetve örömöket keltő eszközökkel való elnyomása (bulizás, wellness mind az!), ami egyre érzékenyebbé tesz a fájdalmakra, s egy ördögi kör alakul ki.
Lényegében milliárdnyi tömeg szenved ma ettől, és attól az időnként ránk törő, ólmos fáradságtól, amelyet a túlzottá erőltetett dopamintermelés okoz, s érzéketlenné válván rá, a sok vágyaink ellenére elvész a motivációnk, az erőfeszítésekre.
Ez egy függőségi állapot, amelyet a doktornő önmagán is felfedezett. Könyve magyarul is megjelent "Dopaminkorszak" címmel, és sokkoló esettanulmányok teszik azt olvasmányossá.
További következményeket (paranoid gyanakvások, az agresszív légkör, a "mindenki megőrült" hangulat, népességfogyás, a szakértők hiánya, stb.) nem részletezem. Szinte mindannyian érintettek vagyunk benne, és létünk a logikát nélkülöző, érzelem-vezérelt központúvá vált.