A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Meghalt Gerőcs László, matematikatanár, aki egykor a Magyar Televízió Repeta című műsorának alapítója és oszlopos tagja volt – tudatta a hírt fia, Gerőcs Péter egy Facebook-posztban.
Gerőcs László 1952-ben született Budapesten, és 1975-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika–fizika szakán. 1981-ben doktori fokozatot kapott a magasabb rendű lineáris rekurzív sorozatok vizsgálatában elért eredményeiért.
Az elmúlt években rendszeresen közreműködött kollégájával, Csapodi Csabával, hogy megoldják a matematikaérettségi feladatait. Gerőcs László a Trefort Gimnázium tanára volt, majd nyugdíjba vonulása után a matematikaérettségire felkészítő „Korrepeta” nevű sorozatot indította el.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







