Az Európai Bizottság előrejelzései szerint a magyar adósságpálya a 2030-as évek elejére már átlépheti a kritikus pontot.
A virológus úgy véli, a járványhullám már jelenleg is zajlik, hiszen öt hete folyamatosan emelkednek a számok. De szerencsére nem súlyosak a tünetek, a betegek enyhe légzőszervi, náthás tüneteket produkálnak.
,,Az előző két év tapasztalata alapján leszűrhetjük azt a következtetést, hogy a covid valószínűleg két hullámban jelentkezik majd egy éven belül, az első ilyenkor nyár végén-ősz kezdetén” – fogalmazott Rusvai az ATV-n, hozzátéve: most is az óvódások és iskolások, illetve a szüleik között van a legtöbb fertőzött. A második hullám érkezése pedig január-február fordulójára várható.
Az immunrendszernek időnként kell a frissítés, az új és új típusú vakcinák pedig tulajdonképpen olyanok, mintha valakit fénykép alapján fel akarnánk ismerni: a régi fénykép alapján is felismerjük, az immunrendszer a korábbi vakcinák alapján is tud védekezni, de ,,tökéletesebb a védekezés, ha felfrissítjük az immunmemóriát".
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








