Ez az iránymódosítás azon a téves feltevésen alapul szerinte, hogy a klímapolitika elengedhetetlen a szegények védelméhez.
Levélben kérdezik a polgármestereket, hol adnák át az államnak a szakrendelők fenntartását.
Polgármestereknek írt levélben érdeklődik a kórházfenntartó arról, melyik szakrendelőket vehetné át az állam, hogy onnantól ő legyen a fenntartó - erről ír a Népszava. A lap szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) már az év eleje óta gyűjti a 136 nem állami tulajdonban lévő járóbeteg ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait is, előkészítve a központosítást.
A Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség még tavaly nyáron gyűjtötte össze az államosításnak ellentmondó érveit. Akkor úgy vélték, hogy a központosítással romlana a betegek hozzáférése az ellátásokhoz, elvesztenék az ott dolgozó orvosokat, szakdolgozókat. Megjegyezték azt is,hogy tíz éve minden magyar önkormányzatnak lehetősége volt átadni a szakrendelőjét az államnak.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







