Több mint 53 milliárd dolláros kártérítési pert indítottak Kínában az amerikai Missouri állam, valamint annak jelenlegi és korábbi főügyészei ellen.
Közel 6,5 millió főre emelkedett a beoltottak száma. Megbetegedett 878 ember, míg elhunytak 11-en a koronavírus következtében.
Az előző héten 878 új fertőzöttet igazoltak, amivel a járvány kezdete óta 2 196 804-re nőtt a fertőzöttek száma. A covid ellen beoltottak száma 6 421 986, akik közül 6 209 406-an megkapták a második, míg 3 905 026-an a harmadik és 424 655-en a negyedik oltásukat is.
11, többségében idős, krónikus beteg halt meg, amivel az elhunytak száma 48 762-re emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő: 2 143 788-en épültek föl, míg az aktív fertőzöttek száma pedig 4254-re nőtt. Jelenleg 395 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, akik közül 14-en vannak lélegeztetőgépen.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







