15 °C Budapest
Male lawyer working with contract papers and wooden gavel on tabel in courtroom. justice and law ,attorney, court judge, concept.

Megszólalt Galambos Lajos: az Alkotmánybíróságához fordulnak és perújítást is kezdeményeznek

2023. február 17. 20:21

Egyelőre nem kell börtönbe vonulnia Galambos Lajosnak, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművésznek, mivel halasztást kért. Ezért a bíróság döntéséig még szabadlábon lehet. A zenészt decemberben három év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek. Most az RTL-nek nyilatkozott arról, miért nem vonul börtönbe.

Galambos Lajosnak egészségügyi okok miatt nem kellett bevonulnia a börtönbe, erről BV határozat is született. "Ha az élet úgy hozza, be fogok menni. Bárcsak úgy hozná, de nem ez a helyzet, gyógyíthatatlan beteg vagyok, ennyi – mondta el most a Fókusznak.

A zenész betegségéről nem sokat árult el, csak egy korábbi interjúból sejthető, milyen jellegű a probléma. Az év elején a mentőket is ki kellett hívni hozzá, kórházba került, mert légszomja volt és levegőért kapkodott.

A trombitához kapcsolódik egy tüdőtágulás. Az nem kapcsolódik, hogy egy légszomj alakul ki. Most ez ügyben jártam az onkológián is, a Korányiban is folyamatosan vizsgálnak. Most ért oda ez az állapot, hogy kimutatta magát. Biztos bennem volt, de az elmúlt 7 év keserve, küzdelme, a stressz most hozta ki

– magyarázta. Ügyvédjeivel arra jutottak, hogy az Alkotmánybíróságához fordulnak az eljárással kapcsolatos panaszaik miatt és perújítást is kezdeményeznek. A zenész abban bízik, hogy nem tart újabb 7-8 évig ügyének folytatása és lezárása. A műsorban arról is beszélt, hogy ez a pár év rémálom volt számára, viszont a körülötte évek folyó cirkusz – ahogy fogalmaz – megerősítette a gyerekeit, és velük való kapcsolatot is új szintre emelte:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm