A decemberben elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül adásba szombaton a Kincsvadászok VIP új részében.
Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlővírus mutálódott volna - jelentette ki hétfőn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) himlőfertőzésekben illetékes titkárságának vezetője.
A WHO vészhelyzeti programjának alárendeltségében működő titkárság vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat- és Közép-Afrikában endémiás fertőző betegség kevésbé hajlamos a változásra. Hozzátette, hogy a fertőzöttektől vett minták genetikai szekvenálása segít majd jobban megérteni a mostani járványt.
A WHO szakemberei mindazonáltal felhívták a figyelmet arra, hogy sok fontos kérdést a vírussal kapcsolatban még nem sikerült tisztázni. Lewis szerint a majomhimlő vírusa általában "nagyon stabil szokott maradni". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fekete himlő elleni védőoltások 85 százalékban hatásosak a majomhimlő-fertőzés ellen is. Mint mondta, a vakcinát időközben továbbfejlesztették, a gond viszont az, hogy a fekete himlő elleni oltások már nem állnak rendelkezésre nagyobb mennyiségben, ezért most ki kell dolgozni, hogy különösen mely csoportok szorulnak védelemre.
Andy Seale, a WHO szakértője szerint a nemi érintkezés lehetséges módja a fertőzés terjedésének, de egyszerű érintés is elegendőnek bizonyulhat. Hozzátette, hogy míg a múltban a fertőzés jórészt utazókkal terjedt nagyon korlátozott körben, a mostani eseteknél más mintázat figyelhető meg.
Az elmúlt napokban Észak-Amerika és Európa több országában - köztük az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Belgiumban, Svájcban, Spanyolországban és Hollandiában - vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket. Maria van Kerkhove, az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének járványügyi szakértője szerint eddig több mint száz megerősített és fertőzésgyanús esetről tudni. "Ez kézben tartható helyzet" - fogalmazott a szakember, bár szerinte félő, hogy az esetek száma növekedhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A WHO szerint a betegség mostani megjelenése annyiban tér el a szokványostól, hogy a vírus olyan országokban jelent meg, ahol rendszerint nem szokott. Szakértők jelenleg a fertőzések eredetét kutatják, illetve azt, hogy megváltozott-e valami a csak ritkán halálos vírus szerkezetében.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







