A módosítás célja a rugalmasabb, az egyéni fejlődési ütemet figyelembe vevő átmenet biztosítása az óvoda és az iskola között.
Akár már február végére elérhetővé válhat az 5 évesnél fiatalabbak számára fejlesztett, koronavírus elleni oltóanyag.
A hírek szerint már kedden benyújthatják a kérvény a sürgősségi felhasználási engedélyről az Élelmiszer- és Gyógyszeripari Hivatalhoz (FDA). A engedélytől is függ, mely korosztályok kaphatják meg a szóban forgó vakcinát, az előzetes tervek alapján a hat hónaposnál idősebb, 5 évesnél fiatalabb gyermekek oltására szolgál majd - számol be a vg.hu.
A Pfizer-BioNTech készítménye a felnőtteknek szóló vakcinájához hasonlóan a két oltásból fog állni.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







