Jelentős személyi változások történtek két tárca, a Szociális és Családügyi, valamint a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium vezetésében.
Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagjáról is beszélt: orvosi konzultáció után 3 hónappa a harmadik otlás után felvehető, fél évvel pedig ajánlják is. Egy immunológus, azonban másként látja a helyzetet.
Az operatív törzs ajánlásai alapján támogatják a negyedik oltást. A miniszterelnök péntek reggeli interjújában javasolta is, elmondása szerint a harmadik oltás után negyedik hónapban lehet kérni a negyedik oltást - de hat hónap elteltével mindenkinek ajánlja a kormány.
Ezzel szemben Lisziewcz Julianna immunológus viszont úgy látja: nincs szükség negyedik oltásra. "A T sejtes immunválaszt három vakcina tökéletesen stimulálta, tehát egy, negyedik, vagy ötödik, vagy hatodik ugyan olyan vakcina semmivel nem fog jobban megvédeni minket, tehát én azt mondom, hogy nincs szükség egy negyedik oltásra, ezekből a vakcinákból" - szögezte le az immunológus az ATV Híradójának.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026






