Kongóban a majomhimlő új, könnyebben terjedő formája jelent meg, amelynek megfékezésére az ország egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.
Magyarország világvezető volt a COVID-19 járvány harmadik hullámában az elérhető vakcinák sokszínűségét tekintve. A hazai gyakorlat, miszerint a felajánlott vakcinát az egyén elutasíthatta, és várhatott egy számára elfogadhatóbb vakcinára, szintén egyedülálló volt a világon 2021 tavaszán. Egy új kutatás rávilágított, hogy a vakcinák sokfélesége és a szabad választás egyaránt javíthatta az oltakozási hajlandóságot.
Egy hazai kutatókból álló csapat 2021 májusa végén, amikor már a legtöbb oltásra várakozónak jutott az első dózisból, országosan reprezentatív felmérést végzett a 18 éven felüliek körében. Arra kérték a válaszadókat, hogy minden vakcinát értékeljenek egy 1-től 5-ig terjedő skálán (1: a vakcina elfogadhatatlan, 5: a vakcina a legjobb). Emellett a válaszadóktól megkérdezték, hogy milyen vakcinát vettek fel, és előtte utasítottak-e vissza másik vakcinát, és ha igen, melyiket. A válaszokból kirajzolódik egy kinyilvánított vakcina-preferencia hálózat, amelyben a nyilak az elutasított vakcináktól a helyette később elfogadott irányába mutatnak, és minél több ilyen eset volt, annál vastagabb a nyíl.
A válaszadók 18%-a úgy oltatta be magát, hogy előtte visszautasított egy másikat. Közülük legtöbben a Pfizerre vártak, de 5,5%-uk mRNS vakcinát utasított vissza azért, hogy később Sputnik, AstraZeneca, vagy Sinopharm vakcinát vegyen fel.
A kérdőívben a kutatók rákérdeztek arra is, hogy milyen típusú forrás tanácsát fogadja el a válaszadó a vakcinákkal kapcsolatban. A vakcinákkal kapcsolatos összeesküvés-elméletekben hívők kimutathatóan nagyobb valószínűséggel értékelték elfogadhatatlannak az mRNS-vakcinákat, míg a politikusok tanácsát követők nagyobb valószínűséggel értékelték elfogadhatónak a vektoralapú (AstraZeneca és Szputnyik) vagy az elölt vírus típusú vakcinákat (Sinopharm). Mindez arra utal, hogy az EU beszerzésben nem szereplő vakcinákról szóló kormányzati kommunikáció sikeres volt. Az eredmények egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy a vakcinák elutasítását erősítő álhírek elsősorban a legújabb technológiákat célozzák.
A felvett vakcina megítélése minden vakcina típus esetén magasabb volt azok körében, akik visszautasítottak egy másikat, a teljes lakossághoz viszonyítva. Ez az eredmény a szabad vakcina választás fontosságát hangsúlyozza, ami szélesítheti a vakcinák elfogadottságát a társadalmakban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy hosszú távon a vakcinák elfogadottságát elsősorban azok hatékonysága, illetve egészségre gyakorolt hatása határozza meg. Mindezek miatt elengedhetetlen, hogy az itthon használt vakcinák hatékonyságát leíró adatok elérhetőek legyenek a társadalom számára.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot