A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn a NASA Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
Így söpör végig Európán a negyedik hullám: egyszerre csap le a járvány ezekre az országokra
A világon 256 061 544 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 131 743 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. A héten Ausztriában ismét teljes lezárást rendeltek el, és kötelezővé tették az oltást, Belgium is szigorította a járványügyi intézkedéseket, Görögország is további korlátozásokat vezet be a be nem oltott emberekkel szemben. Drámaivá vált a járványhelyzet Németországban: Bajorországból Olaszországba szállítanak betegeket a kórházak túlterheltsége miatt. Arról is érkezett jelentés, hogy Horvátországban a fertőzésben elhunytak többsége nem volt beoltva.
Mindeközben Franciaországban rekordot döntött az egy nap alatt beadott emlékeztető oltások száma, Romániában lazításokat javasolt az operatív törzs az esetszámok csökkenése nyomán és Ukrajna túljutott a járvány tetőpontján.
Ausztria
Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány, 2022. február 1-jétől pedig kötelező lesz a védőoltás az országban - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár. A meggyőzési kísérletek és kampányok dacára túl kevés ember adatta be eddig magának a védőoltást - fogalmazott az osztrák kormány vezetője. "Nem akarunk ötödik, hatodik és hetedik hullámot" - szögezte le.
A lezárást tíz napra vezetik be, majd legfeljebb újabb tíz nappal meghosszabbíthatják, de az oltottak és a gyógyultak számára a most bevezetett korlátozások legkésőbb december 13-án véget érnek. Ausztriában a lakosság mintegy kétharmada adatta be magának a vakcina mindkét dózisát, ami az egyik legalacsonyabb arány Nyugat-Európában, a hétnapos esetgyakoriság százezer főre vetítve 991, ami viszont az egyik legmagasabb a kontinensen. Ausztriában az oltatlanok számára már ezen a héten bevezettek korlátozásokat, ám a fertőzöttek száma ennek ellenére sora dönti a napi rekordokat. A két legsúlyosabban érintett tartományban, Salzburgban és Felső-Ausztriában már csütörtökön elrendelték a lezárást. (11.19)
Belgium
A belga kormány a jelentősen romló fertőzésszám miatt szerdán szigorította a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedéseket, az orrot és a szájat eltakaró maszk szélesebb körű használatát vezette be és otthoni munkavégzést rendelt el. Alexander De Croo belga miniszterelnök közölte: noha a koronavírus jelenlegi változatai háromszor olyan fertőzőek, mint a tavaly ismertek voltak, Belgium "nem zár be", hanem megakadályozza a fertőzés terjedését.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai tájékoztatása szerint az új fertőzések száma meghaladta a napi tízezret, az intenzív osztályon kezelt koronavírusos betegek száma pedig átlépte az 500-as riasztási küszöböt. A jelentés szerint november 10. és 16. között Belgiumban átlagosan naponta 10 283 új koronavírus-fertőzéses esetet azonosítottak, ami 27 százalékos növekedést jelent az előző hétnapos időszak adataihoz képest. Megjegyezték, november 8-án 15 224, november 15-én pedig 19 300 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A tavaly októberi, a járvány második hullámában tapasztalt kiugró fertőzésszámot követően ezek a legmagasabb regisztrált esetszámok a koronavírus-járvány kezdete óta - emelték ki.
A héten naponta átlagosan 25 ember halt meg a fertőzés következtében, 11 százalékkal többen, mint a múlt héten. Átlagosan naponta 238 fertőzöttet szállítottak kórházba, ez 21 százalékkal haladja meg az előző hét adatait. Szerdán 2693 koronavírusos beteget ápoltak belga kórházakban, 45-tel többet, mint az előző nap. Közülük 557-en intenzív ápolásra szorulnak, számuk egy nap alatt 24-gyel gyarapodott, egy hét alatt pedig 28 százalékkal emelkedett. Lélegeztetőgépet 292 esetben kell alkalmazni. A belga kórházakat arra kérték, hogy péntekig az intenzív osztályok ágyainak legalább a felét ürítsék ki és foglalják le a koronavírusos betegek számára. (11.17)
Csehország
Csehországban mostantól február végéig heti rendszerességgel tesztelni fogják az általános és a középiskolák összes tanulóját - döntött pénteken a kormány. Robert Plaga oktatásügyi miniszter a kormányülés után azt írta a Twitteren, hogy a tanulókat november 22-től kezdődően minden hétfőn antigéntesztnek vetik alá. A tesztelés költségeit az egészségbiztosítók állják.
A cseh kormány már korábban úgy döntött, hogy megszigorítják a koronavírus-járvány elleni óvintézkedéseket, és hétfőtől kezdve bevezetik az úgynevezett bajor modellt, amely a Covid-mentesség igazolására nem fogadja el a teszteket. A cseh kórházakban jelenleg 4750-en fekszenek koronavírusos megbetegedéssel, közülük az orvosok mintegy 600 állapotát minősítik súlyosnak. A Covid-19 betegség szövődményeiben eddig összesen 31 879-en hunytak el. (11.19)
Franciaország
Franciaországban egyetlen nap alatt csaknem 200 ezren vették fel a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját, s ez rekordot jelent - mondta a szerdai kormányülést követően a kormányszóvivő. Jelezte azt is, hogy a napi esetszám emelkedése ellenére a kormány nem tervez újabb korlátozó intézkedéseket. Gabriel Attal szóvivő szerint a vakcina harmadik adagja iránti érdeklődés növekedése Emmanuel Macron államfő múlt heti bejelentése óta figyelhető meg. Az elnök akkor közölte, hogy a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét december 15-től három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztetettek számára. Az első oltásra jelentkezők aránya is 20 százalékkal megemelkedett az elnöki beszéd óta - tette hozzá Gabriel Attal.
A fertőzöttek száma elsősorban Korzika szigetén, a francia Riviérán és a Loire-menti területeken emelkedett, de kedden országosan is elérte a 20 ezret. A kórházban ápoltak száma is növekedett az előző héthez viszonyítva, 10 százalékkal, a súlyos betegek száma pedig héttel. Az intenzív osztályokon az egészségügyi minisztérium összesítése szerint kilencszer annyi oltatlant ápolnak, mint beoltottat. Kórházban jelenleg 7535 fertőzöttet ápolnak az egy évvel ezelőtti 33 ezerhez képest, intenzív osztályon 1277 súlyos beteg fekszik, az ellátórendszer nincs leterhelve. A koronavírus okozta betegség szövődményeiben elhunytak száma 30 és 50 között mozog naponta. (11.17)
Görögország
További korlátozásokat vezetnek be Görögországban a koronavírus ellen be nem oltott állampolgárokkal szemben, mivel még mindig magas a fertőzés aránya - jelentette be csütörtök este Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök. Hétfőtől csak a beoltott emberek léphetnek be a fedett nyilvános helyiségekbe, a mozikba, színházakba, bárokba, tavernákba, fodrászatokba és edzőtermekbe - mondta a politikus az állami rádióban. Eddig az oltatlanok is bemehettek ezekre a helyekre, ha 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszt-eredményt mutattak fel.
A mintegy 11 milliós ország lakosságának körülbelül 61 százaléka kapta meg az összes szükséges oltást, jóllehet a hatóságok korábban azt remélték, hogy ez az arány őszre eléri a 70 százalékot. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök esti adatai szerint Görögországban az elmúlt 28 napban 149 630 esetet regisztráltak, 1527-en meghaltak. A járvány tavalyi kezdete óta már 861 117 fertőzöttről és 17 075 halottról tudni.
Horvátország
Horvátországban a fertőzésben elhunytak többsége nem volt beoltva - derült ki a kormány szerdai jelentéséből. Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: az elmúlt héten 390-en haltak meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben, közülük 273-an nem voltak beoltva. Tízen 50 évnél fiatalabbak voltak, közülük senki nem volt beoltva - hangsúlyozta a tárcavezető.
Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője közölte: azzal, hogy keddtől kötelezővé tették a Covid-igazolványok használatát az állami szférában, nem tették kötelezővé az oltást is. Azoknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer kell teszteltetniük magukat.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban szerdai adatok szerint 6670 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, s a vírus okozta Covid-19 betegségben 64-en haltak meg. Kórházban 2433 beteget ápolnak, közülük 323-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 076 934-en kaptak védőoltást, közülük 1 873 073-an már a második adagot is felvették.
Németország
Drámai a koronavírus-járvány negyedik hulláma alá került Németország helyzete, ezért a lehető leggyorsabban tenni kell az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásáért - mondta Angela Merkel ügyvezető kancellár szerdán. Kifejtette: a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán el kell dönteni, hogy miként kössék az újabb járványlassító korlátozások bevezetését az úgynevezett hospitalizációs gyakorisághoz (a Covid-19 miatt a megelőző hét nap alatt kórházba kerülők százezer lakosra jutó száma, amely a szerdai adatok szerint 4,86, a tavaly december végén feljegyzett csúcsérték pedig 15,5 volt). (11.17)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Robert Koch Intézet pénteki adatai szerint egy nap alatt országszerte 52 970 új fertőződést regisztráltak, ezzel 5 248 291-re emelkedett a járvány kezdete óta regisztrált fertőződések száma. A Covid-19-cel összefüggésben 201 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 98 739-re emelkedett.
Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) pénteki adatai szerint 3431 embert ápolnak a Covid-19 miatt az intenzív osztályokon Németországban. Ez 603-mal - bő 20 százalékkal - több az egy héttel korábbi 2828-nál. Országszerte 22 113 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 2493 szabad.
Bajorországból Olaszországba szállítanak betegeket.
Olaszországba kell szállítani betegeket bajorországi kórházakból, mert a koronavírus-járvány negyedik hulláma egyre inkább túlterheli az ellátórendszert - mondta a német orvosok egyik fő érdekképviseletének vezetője pénteken. Michael Weber, a kórházi vezető orvosok szövetségének (Verband der Leitenden Krankenhausärzte) elnöke egy online sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a negyedik hullámot leginkább megszenvedő német tartományok közé tartozó Bajorországban mindenütt gyors ütemben süllyed a szabad kapacitások aránya, miközben a járványhelyzet egyre romlik. Így az új típusú koronavírus okozta betegség miatt intenzív ellátásra szorulók száma - a pénteki adatok szerint 871 fő - nagyjából 21-23 nap alatt megduplázódik. (11.19)
Norvégia
Norvégia a hónap végétől megszigorítja a beutazási feltételeket, miután a skandináv országban megugrott az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. A november 26-án életbe lépő rendelkezés értelmében minden Norvégiába igyekvő 16 éves és idősebb személynek regisztráltatnia kell magát egy erre a célra létrehozott kormányzati portálon három nappal a beutazás előtt, beleértve a norvég állampolgárokat is, a sikeres regisztrációt igazoló dokumentumot pedig fel kell mutatni a határon.
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem péntek hajnali összesítése szerint a több mint ötmilliós országban a járvány kezdete óta 237 739 ember kapta el a fertőzést, és 996-an haltak bele a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe. Az elmúlt 28 napban több mint 38 ezer fertőzöttet és 103 halálos áldozatot regisztráltak. (11.19)
Románia
Feloldanák Romániában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban elrendelt korlátozások egy részét a védettséggel rendelkezők számára, miután a negyedik hullám októberi tetőzése óta jelentősen visszaesett a napi esetszám, és a kórházakra nehezedő nyomás is enyhült. Az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteki határozatában részletezi a javasolt lazításokat, amelyek akkor lépnek hatályba, ha kormányhatározattal erősítik meg őket.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) pénteki jelentése szerint az utóbbi napon 2889 új fertőzöttet diagnosztizáltak, ami valamivel több mint fele az utóbbi két hét átlagának. A halálozásoknál is folytatódott a csökkenő tendencia: az utóbbi 24 órában 254 nyilvántartásba vett koronavírusos beteg hunyt el, ami húsz százalékkal marad el a kéthetes mozgóátlagtól. A kórházakban ápolt fertőzöttek száma másfél hónapja először esett pénteken 12 ezer alá, míg a negyedik hullám tetőzésekor, egy hónappal korábban a 20 ezret is meghaladta. Megszűnt a helyhiány az intenzív terápián is, immár csaknem 50 szabad ágy van országszerte a Covid-kórházak intenzív osztályain, ahol pénteken 1604 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápoltak. (11.19)
Szlovénia
A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsa szerint a kórházban kezelt betegek száma tovább fog növekedni, ezért újabb korlátozásokat javasolnak. Szigorúbb járványügyi szabályozásokat kérnek a szolgáltatókra, javasolják az egyetemek online oktatásra történő átállását, valamint azt, hogy ahol csak lehet, otthoni munkára álljanak át a munkavállalók. (11.17)
Szlovéniában csütörtökre 3662 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a fertőzés következtében 24 beteg halt meg, ez január óta a legmagasabb napi adat. Kórházban 1104 beteget ápolnak, közülük 253-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 215 063-an kaptak védőoltást, közülük 1 134 697-en már a második adagot is felvették.
Olaszország orvosokkal és nővérekkel segíti Szlovéniát a járvány leküzdésében.
Olaszország harminc katonai orvossal és nővérrel segíti Szlovéniát a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - erről Matej Tonin szlovén védelmi miniszter tett bejelentést Twitter-oldalán csütörtökön, miután egy nappal korábban Rómában találkozott Lorenzo Guerini olasz védelmi miniszterrel. (11.18)
Ukrajna
Ukrajnában az elmúlt két hétben fokozatosan csökken a koronavírusos betegek száma, ami azt jelzi, hogy a járvány az országban túljutott a tetőpontján - jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy egyes európai országokban ismét gyorsult a járvány terjedése, vagyis nagy a veszélye annak, hogy Ukrajnában is jöhet egy újabb hullám, amely a mostanit követően "rögtön beindul".
Ukrajnában péntekre az azonosított fertőzöttek száma 20 050-nel 3 304 058-ra, az elhunytaké 725-tel 80 231-re nőtt, az aktív betegeké viszont ezúttal csökkent, csaknem háromezerrel 497 306-ra. Az elmúlt napon 3637 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
Százezernyi magyart fenyeget az alattomos népbetegség: nagyon kevesen tudják, mit lehet ellene tenni
Egy új tanulmány rávilágít, hogy a szív egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik az agy működésének megőrzésében az életkor előrehaladtával.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.