Országosan nem változott érdemben a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, öt városban azonban emelkedést mutattak a vizsgálatok.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője az M1 híradójában azt mondta, hogy hetek óta emelkedik a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, és ebben a következő időszakban sem várnak változást. Kitért arra, hogy korcsoportos eloszlásban továbbra is a 40-49 évesek körében van a legtöbb új fertőzött itthon, tehát a munkaképes korú lakosság körében terjed jobban a vírus.
Galgóczi Ágnes, az NNK járványügyi főosztályvezetője volt a vendége az M1 híradójának. A hangsúlyozta a koronavírus negyedik hullámával összefüggésben, hogy lassan, de emelkedő tendenciát látunk a magyar szennyvízadatokban, a mintavételi pontok kétharmadánál emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Ez az emelkedő tendencia hetek óta látszik, és a továbbiakban is ezt várják.
A szennyvízadatok nagyjából két héttel előzik meg a betegek számának várható emelkedését és a kórházba kerülteknek a számát. A főosztályvezető szerint mindenhol várható az országban esetszám növekedés, mivel mindenhol nagy a koncentráció a szennyvizekben. Különösen érintett e téren Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye a vidéki helyszínek közül.
Magyarországon az átoltottság mértéke 68%, a két, fent említett vidéki megyében az országos átlag van az átoltottság.
Korcsoportos eloszlásban továbbra is a 40-49 évesek körében van a legtöbb új fertőzött itthon, tehát a munkaképes korú lakosság körében terjed jobban a vírus Galgóczi szerint. Ebben a tekintetben nincs változás tavaly ősz óta: továbbra is a 40-49, 50-59 éves korosztály a legérintettebb a vírus szempontjából itthon.
A természetes immunitás az adatok alapján nagyjából hat hónapos védettséget ad, de emellett javasolják mindenkinek, hogy aki 4-6 hónapja kapta meg az oltását, az éljen a harmadik oltással, hogy fenn tudja tartani a szervezet a magas ellenanyagszintet és elkerülhető legyen a súlyosabb lefolyás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nagyon kiszámíthatatlan, hogy kinél milyen tüneteket fog okozni a koronavírus. Általánosságban el lehet mondani, hogy az idősebbek, közöttük is a cukorbetegek körében várhatóan súlyosabban zajlik le a fertőzés, de fiatalabb, 30-as és 40-es korosztály esetén is előfordulhat súlyos lefolyás, ezért is fontos az oltás.
Aki légúti betegség tüneteit észleli magán, maradjon otthon, ne menjen közösségbe. Ha mégis elkerülhetetlen, mindenképp hordjon maszkot, figyeljen oda a kézfertőtlenítésre, a köhögési és tüsszentési etikettre.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







