Országos szinten továbbra is stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben, hat magyar városban azonban emelkedést mértek a szakemberek a 44. héten.
Egy friss tanulmány szerint a láncdohányzás növeli a koronavírus-megfertőződés és kórházba kerülés esélyét is – szúrta ki a hvg.hu
Tízszer nagyobb eséllyel halhat bele a koronavírus-fertőzésbe az, akinek genetikai hajlama van a dohányzásra – írja egy frissen megjelent tanulmányt szemlézve az IFL Science. A tudósok azt is kiemelik, 80 százalékkal nagyobb az esély dohányosként a koronavírussal való megfertőződésre és a kórházba kerülésre is.
Az Oxfordi Egyetem kutatói 420 ezer embert vizsgáltak meg. Kutatásuk azért számít újdonságnak, mert most először sikerült olyan biológiai mechanizmusokat felfedniük, amik felelősek lehetnek a fent említett tendenciákért – írják. A kutatók a megfigyelési adatokat genetikai szűrésekkel vetették össze, így tudták megállapítani, hogy aki napi 1-9 szálat szív el, az 2,14-szer nagyobb eséllyel kerül kórházba a fertőzéssel, mint az, aki egyáltalán nem dohányzik.
Az arány, ahogy haladunk felfelé a mennyiséggel, úgy lesz egyre rosszabb: 10-19 szálnál már 5,91-szer nagyobb az esélye a kórházba kerülésnek, aki pedig több mint egy dobozt szív el, hatszor rosszabb esélyekkel indul.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026






