Az Unió ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek...
A 12-15 évesek számára is jóváhagyja a Pfizer/BioNTech-vakcináinak használatát Európai Gyógyszerügynökség, jelentették be péntek délután. Az EMA tudományos véleménye alapján az Európai Bizottság fogja majd módosítani az oltás európai forgalombahozatali engedélyét, és minden uniós tagállam maga döntheti el, hogy beoltja el a 12-15 éveseket.
A 12-15 évesek számára is jóváhagyja a Pfizer/BioNTech-vakcináinak használatát Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be Marco Caveleri, az EMA oltásstratégiai igazgatója pénteken. Eddig a 16 éven felettiek számára ajánlotta az EMA a Pfizer/BioNTech-vakcináikat, de a gyártó által több mint 2000 kamasz bevonásával történő vizsgálatok azt mutatták, hogy az oltásoknak nincsenek eltérő kockázatai a 12-15 év közötti korosztályban sem, ugyanolyan enyhe mellékhatásokra lehet számítani, mint a fiatal felnőtteknél - magyarázta a döntés hátterét Caveleri.
A vezető szakértő hangsúlyozta, ebben a korosztályban az immunválasz még erősebb is volt, mint a fiatal felnőtteknél.
Az EMA tudományos véleménye alapján az Európai Bizottság fogja majd módosítani az oltás európai forgalomba hozatali engedélyét, és minden uniós tagállam maga döntheti el, hogy beoltja el a 12-15 éveseket. Az utasítás a korosztály számára ugyanaz: két oltást kell beadni, amelyek között legalább három hétnek kell eltelnie.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







