0 °C Budapest

Rendkívüli! Orbán Viktor: a korlátozásokat meghosszabbítjuk, nem lehet lazítani az intézkedéseken

2021. március 19. 07:36 2 perc

Orbán Viktor bejelentette, meghosszabbítják az eddig érvényben lévő korlátozásokat. Azok egy hétig még legalább velünk maradnak - derült ki a miniszterelnök, március 19-én, reggel, a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! c. műsorában adott interjújából.

A legfontosabb döntés az volt, hogy változatlan formában fenn maradnak a máig hatályban lévő korlátozások. Hétfőtől legalább egy hétig

- adta hírül Orbán Viktor, aki azt is elmondta, hogy további szigorításokat már nagyon nehezen viselne el Magyarország. A miniszterelnök üzent a fiataloknak is, nekik azt, hogy tartsák be a korlátozásokat, jó eséllyel szabad nyaruk lesz. A miniszterelnök rajtuk kívül a családokat, és a kis és középvállalkozókat is megszólította, tőlük is kitartást kért.

Minden héten 4-5-ször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegedtek. Viszont az első újraindítási lépést csak akkor fogják tudni megtenni, hogyha az összes 65 év feletti, regisztrált magyar be lesz oltva. Ez a miniszterelnök szerint akkorra lehet meg, amikor már legalább 2,5 millió magyart beoltanak az oltási program alapján.

A beoltottak és a járványon átesettek mellett vannak olyanok, akik tünetmentesen estek át a betegségen, ők is kérhetik a védettségi igazolást egy teszt után. Ez azért fontos, mert az újranyitási tervünkben arról is szó lesz, hogy bizonyos szolgáltatásokat csak a védettségi igazolással lehessen igénybe venni az első időszakban - mondja a kormányfő. Orbán Viktor ezzel a nemzeti konzultációra utalt, amiben elmondása szerint az emberek többsége amelett voksolt, hogy a védettségi igazolvány mellé járjanak bizonyos privilégiumok.

A tájékoztatóban szó volt arról, hogy a beoltottak száma ma fogja elérni a 1,5 milliót, ebből 1,26 millióan már megkapták a védettségi igazolványukat. Emellett félmillió ember dokumentáltan átesett a víruson, PCR teszttel igazolni lehet, vagyis a 1,5 millió oltással ma meglesz a 2 millió védett ember.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Rekordokat döntöget a járvány harmadik hulláma

- árulta el a korlátozások meghosszabbíásának okaként Orbán Viktor, aki arról is beszélt, hogy ez például azt jelenti, hogy mindennél magasabbra, 213-ra emelkedett a 24 órában a járványban elhunytak száma és közben új csúcsra, 1174-re emelkedett azoké, akiket lélegeztetőgéppel kell segíteni.

(Címlapkép: Orbán Viktor Facebook oldala)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02