8 °C Budapest

Nem kérnek a kínai vakcinából a magyar nyugdíjasok: itt a hivatalos bejelentés

2021. január 16. 10:33

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) ugyanazokat a lehetőségeket követeli a 60 év feletti korcsoport számára, mint mindenki másnak! Álláspontjuk szerint kizárólag olyan oltóanyagot szabad használni Magyarországon, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyott.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa közleményében arról ír, hogy az operatív törzs és a kormányzati szereplők tájékoztatásából az hangzott el, hogy a rendvédelmisek, de még a sportolók is beelőzhetik a nyugdíjasokat, majd hozzáteték: "Mindeközben az időseket azzal riogatják, hogy ők majd megkapják azt a kínai vakcinát, amivel Kínában jelenleg csak 59 éves korig oltanak."

Közleményükben kitértek arra is, hogy az Európai Unió a világ vélhetően legjobb koronavírus elleni vakcináira szerződött le, és ezekkel a vakcinákkal fél év alatt megoldható lehet a szükséges minimális átoltottság.

 A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) álláspontja szerint a 60 év felettiek részére is csak olyan oltóanyagot szabad használni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyott, amelyben a magyar emberek megbíznak és a későbbiekben az unión belüli szabad mozgást biztosítja.

Álláspontjuk szerint a járványkezelésnek a gyorsaság mellett a kockázatminimalizáláson és hatékony oltási rendszeren kell alapulnia. Számukra elfogadhatatlan, hogy bizonytalan eredetű és a klinikai tesztek tanúbizonysága szerint jóval kisebb hatásfokú vakcinákkal kívánja beoltatni a kormány az idős generációt. Külön riasztó, hogy olyan vakcinát szándékoznak alkalmazni, amelyek elölt, vagy legyengített vírust tartalmaznak, hiszen ez az oltási szövődmény kockázatát és a szervezet jelentősebb megterhelését jelenti egy már eredendően veszélyeztetettebb korcsoportnál, azaz az időseknél.

A miniszterelnök azon kijelentését, mely szerint reméli, hogy a magyar egészségügyi hatóság 1-2 napon belül engedélyezni fogja a kínai vakcinát csak burkolt nyomásgyakorlásként tudják értelmezni. Határozott álláspontuk szerint minden embernek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy ténylegesen dönthessen arról, egy az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával vagy a magyar hatóságok által ideiglenesen engedélyezett egyéb vakcinával kívánja beoltatni magát. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azt szeretnék, ha az oltási terv szigorú betartása egyúttal azt is jelentse, hogy az egyes csoportok tagjai nem előzhetik meg az előttük álló csoport tagjait. Követelik, hogy az oltási csoportok közti továbbhaladásra az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákkal történő oltás kapcsán csak akkor kerüljön sor, ha a megelőző csoportokból mindenki - aki erre vonatkozó igényét jelezte - megkapta az általa kiválasztott vakcinát. Álláspontjuk szerint a magyar hatóságok által esetleg ideiglenesen engedélyezett oltás visszautasítása miatt senki nem kerülhet az előre meghatározott oltási terv vonatkozó csoportja tagjainál hátrányosabb helyzetbe.

Mintegy 300 ezer nyugdíjast képviselve követeljük a 60 év feletti korcsoport számára ugyanazokat a lehetőségeket biztosítani, mint mindenki másnak!

 - áll a Nyuszet közleményében.







 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem