A 41. naptári héten országos szinten továbbra is mérsékelt volt a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentrációja, ugyanakkor egyre több településen mutatnak emelkedő tendenciát az adatok.
Az első csatát megnyertük, sikerült megmenteni több tízezer ember életét, ugyanakkor ha a járvány visszatér, nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük - szögezte le a Kossuth Rádió reggeli műsorának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Ha a járvány visszatér, nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük, hiszen emberek életét kell majd megmenteni - mondta a miniszterelnök. A riporter kérdésére, miszerint az ukrán, román és szlovén helyezetre való tekintettel nem korai -e megszüntetni a veszélyhelyezet, Orbán Viktor elmondta: beszélt a szlovén miniszterelnökkel, és kiderült: legalább három balkáni országban visszaállítják a belépési korlátozást, ami fontos figyelmeztetés.
"Az első csatát megnyertük, sikerült megmenteni több tízezer ember életét. Tekintsük ezt nagy teljesítménynek, hiszen mi lenne nagyobb tett, mint életeket menteni" - mondta a miniszterelnök. Szerinte a siker előfeltétele a fegyelmezettség és az összfogás volt. Ha jön második hullám, akkor ezt a kettőt kell elővenni. "Nem azt mondom, hogy már most féljünk, örüljünk inkább annak, ami sikerült" - mondta. Meglátásaszerint a magyar egészségügyi rendszer jobban teljesített, mint a nyugat-európaiak. Hozzátette:
A miniszterelnök kiemelte, hogy a járványügyi készültség azt jelenti, hogy a tisztifőorvos hatáskörei meg vannak erősítve, a szükséges védőeszközök rendelkezésre állnak, a raktárak tele vannak. "Ne felejtsük, hogy az egészségügy felkészületlensége miatt haltak meg külföldi országokban rendkívül sokan" - szögezte le a miniszterelnök.
- fogalmazott. Szerinte ebből a felkészültségből még 10-20 évig megélhetünk.
"Nyugaton emberek halnak meg, mert nem tudják őket ellátni, a négy legnagyobb európai gazdaságból hármat meg kell menteni, több nyugat-európai gazdaság GDP-je több mint 10%-kal zuhanhat idén, adósságuk 120% fölé emelkedik. Szobrokat döntögetnek, bandaháborúk zajlanak civilizált nyugati országok utcáin" - emelte ki a legsúlyosabb európai károkat a miniszterelnök.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor kitértarra is, hogy a múlt heti kormányülésen Palkovics László vezetésével felállítottak egy munkacsoportot, amely biztosítja azokat a programokat, amelyek a gazdaság növekedését szolgálják. Kiemelte például, hogy a villamos-energiaellátási rendszerünk lerobbant állapotban van, jogos követelmény a zöldítés, a vízgazdálkodásra is kevesebb pénz jut, mint amennyire szükség van. "Ezekre számos programot pillanatok alatt tudunk aktiválni" - zárta gondolatait a miniszterelnök.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







