A 41. naptári héten országos szinten továbbra is mérsékelt volt a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentrációja, ugyanakkor egyre több településen mutatnak emelkedő tendenciát az adatok.
Enyhültek egyes járványügyi intézkedések a postákon: a maszk viselését továbbra is kérik, de már nem kell az ajtón kívül várakozni, mivel péntektől visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, és hétvégén is újra nyitva lesznek a nagyvárosi postahivatalok - közölte a Magyar Posta Zrt.
A közlemény szerint a járvány enyhülésével és a veszélyhelyzet megszűnésével a Magyar Posta felülvizsgálta a pandémia miatt meghozott intézkedéseit, és határozott arról, hogy melyeket szükséges továbbra is fenntartani, melyek azok, amelyek már nem indokoltak. Ismertették, hogy a nagyobb postákon ismét működik majd az ügyfélhívó rendszer, amely segíti a gyors kiszolgálást. Újra teljes körű lesz a szombati hírlapkézbesítés, június 27-től a korábban megszokott rend szerint az előfizetők a megjelenés napján megkapják a szombati lapszámot.
Változás az is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt személyi azonosító okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek maradnak, így azokat továbbra is elfogadják a postákon a megadott ideig. A Magyar Posta szerint, mivel a járványveszély nem múlt el, továbbra is szükség van a többi megelőző biztonsági intézkedésre. A lakosságtól kérik a szájmaszk viselését, valamint továbbra is maradnak az elválasztó plexifalak a nyitott pultos postákon. Gyakori fertőtlenítő takarítást végeznek, ügyelve a pultokra és a kilincsekre és egyéb közös használatú felületekre, és érintésmentesen kézbesítik a postások azokat a küldeményeket, amelyeknél személyes átvétel szükséges.
A továbbiakban is levélszekrénybe kézbesítik a korábban személyes átvételt igénylő ajánlott leveleket, mellőzik a személyes kézbesítést a hatósági házi karanténnal érintett címeken, és biztosítják a nyugdíjasok számára az utalvány átvételhez az egyszerűsített meghatalmazást, illetve ingyenes ismételt kézbesítést. Mindezek mellett javasolják a postai csekkbefizetés helyett az iCsekk applikáció használatát - sorolták.
Felhívják a figyelmet arra is, hogy ugyan javul a nemzetközi postai forgalom, de egyes irányokba még mindig akadályozott. A honlapjukon folyamatosan frissítik azon országok listáját, ahová akadálytalan a küldemények eljuttatása.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







