Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra.
Átlagosan óránként 125-en kerékpároznak a Nyugati pályaudvar és a Corvin negyed között. A gépjárműveknél ugyanez a szám 1700 körül mozog, ennek ellenére mindkét fél egy sávon közlekedik.
A múlt hét péntek volt eddig a legerősebb nap a nagykörúti kerékpárossáv forgalmában, aznap összesen 3486 áthaladást rögzítettek a Nyugati pályaudvar és Corvin negyed közé telepített szenzorok. Ez azt jelenti, hogy átlagosan óránként 145-en tekertek a mintegy három kilométeres szakaszon, irányonként 73-an - írja a Világgazdaság.
A leggyengébb statisztikát az előző vasárnap hozta, amikor 2261-en bicikliztek a Nagykörúton. Óránkénti lebontásban tehát 94-en, irányonként 47-en a LogLine mérése szerint. Mindez azt mutatja, hogy az április végén váratlanul bejelentett fővárosi kezdeményezés egyelőre nem eredményezett áttörést a nyeregbe ülőknél, bár kétségtelen, hogy az áthaladások száma megemelkedett az önálló sáv hatására - előtte napi ezer körüli volt. Csakhogy mindennek az autósok látják kárát. A napi forgalom mintegy 40 ezer gépjárművet számlál a Nagykörúton. Ennek a tömegnek most két sáv helyett egyetlen pályán kell haladnia.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







