Mennyire ismered az 1986-ban történt nevezetes, csernobili atomkatasztrófa részleteit? Töltsd ki 10 kérdéses kvízünket, és teszteld a tudásod!
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) nemrégiben engedélyezte, hogy a Moderna megkezdje a tesztelések második klinikai szakászát, amiben már több mint 600 embert oltanak be az RNS-alapú oltóanyaggal, és továbbra is figyelik, hogy kialakul-e náluk bármilyen súlyos mellékhatás, illetve azt is, hogy megvédi-e őket az oltóanyag a fertőződéstől.
A tesztek első szakaszában elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a hatóanyag nem toxikus-e, tehát a vírus elleni hatásáról akkor még semmit sem közöltek, mikor az FDA megadta az engedélyt a második fázis elkezdéséhez.
Most azonban bővebb részleteket is megosztottak az első fázis első eredményeiről, amiből kiderült, hogy a vizsgálatban résztvevők az oltóanyag beadása után elkezdtek antitesteket termelni, hasonló mennyiségben, mint azok azok, akik leküzdötték a vírust.
Most a második fázisban jóval több emberen tesztelik az oltóanyagot, ha ezek a tesztek igazolják széles körben a hatékonyságot, akkor jöhet július környékén a harmadik fázis, mikor a megfelelő adagolást is tesztelik. A cég képviselői szerint biztatóak az eredmények, de még korai lenne arról beszélni, hogy mikor lehet elérhető a nagyközönségnek az oltás.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








