16 °C Budapest

Itt van Kurz gigacsomagja: a vendéglátás és a turizmus kap segítséget Ausztriában

MTI
2020. május 11. 20:02

 500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.

A vendéglátás az osztrákok lelkének, identitásának a része, jellegzetessége az országnak - mondta Kurz. A kancellár arról is beszélt, hogy az ágazat számára nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány. Emlékeztetett arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással munkahelyeket mentettek meg; a nyitvatartási korlátozások idején pedig az állam magára vállalta a működési költségek 75 százalékát.

Kurz felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyitást követő időszak sem lesz könnyű a vendéglátósoknak és a turizmusban dolgozóknak, a forgalom ugyanis nem áll helyre egyik pillanatról a másikra. Hangsúlyozta: az ágazat számára kidolgozott segélycsomag arra szolgál, hogy fellendítse a forgalmat, és adókedvezményt biztosítson a gasztronómia és a turizmus szereplőinek.

Gernot Blümel (ÖVP) pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a tervek szerint júliustól a nem alkoholtartalmú italok áfáját a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentik, és ez 200 millió euró kiadástól tehermentesítheti az ágazatot. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a könnyítések részeként a legfeljebb ötezer lélekszámú településeken lévő vendégházak az adóból levonható mobilitási átalányát 2 százalékról 6 százalékra emelik, a legfeljebb tízezer lélekszámú településeken lévő vendéglátóhelyekét pedig 4 százalékra.

A tárcavezető elmondta, hogy egy évi 115 ezer eurós forgalmat termelő falusi vendégháznak jelenleg 3,670 euró adót kellene fizetnie, a könnyítések bevezetése után pedig adója 671 euróra csökken majd.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elisabeth Köstinger (ÖVP) turizmusért felelős miniszter megerősítette, hogy május 15-én kinyithatnak a vendéglátóhelyek Ausztriában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a továbbra is érvényben lévő óvintézkedések betartására; az éttermekben, kávézókban, bárokban kötelező lesz egyebek mellett az egy méteres távolság betartása, a pincéreknek a szájmaszk viselése; a vendégeknek pedig ajánlott előzetesen asztalt foglalniuk, hogy megkönnyítsék az üzemeltetők dolgát.

A könnyítések Ausztriában 41 ezer vendéglátóhelyet érintenek; ezekben 145 ezren dolgoznak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?