Országszerte elérhető már a háziorvosoknál a 2026/2027-es influenzaszezonra készült védőoltás.
Ötezer taxi tűnt el Budapestről a járvány kitörése óta: aki mégis rója az utakat, az a veszteségeit csökkenti. A fuvarszámok 80-90 százalékot estek, és a nyár sem sok jót tartogat.
Munkanapokon a korábbi 7 ezer helyett nagyjából 2000-2500 taxi közlekedik Budapesten, a fuvarszám 80-90 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány kezdete óta.
- mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a 24.hu-nak.
Tamás Miklós, a City Taxi elnöke pedig arról beszélt: a tömeges home office és a repülőtéri fuvarok kiesése mellett az is tetézi a bajt, hogy elmarad a Sziget Fesztivál és a Forma-1-es Magyar Nagydíjat ha meg is tartják, nézőket akkor sem engedhetnek be.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







